Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk – tartja a régi mondás. Természetesen az sem mindegy, hogy mit és mennyit.
Rendszeres és egészséges táplálkozással, valamint a helyes étkezési szokások tudatos alakításával mi is tehetünk egészségünk megőrzéséért és a jó közérzet fenntartásáért.
Idősebb korban naponta többször együnk kevesebbet, mert az emésztőrendszer könnyebben dolgozza fel a kisebb adagokat. Bár a kor előrehaladtával az ízérző képesség csökken, a fűszerekkel bánjunk csínján. Gyakori probléma az egyoldalú táplálkozás, illetve a kevés rost- és vitaminfogyasztás. Próbáljuk előre megtervezni étrendünket, s lehetőleg mindennap szerepeljen benne friss gyümölcs, zöldség. A csontritkulás megelőzéseként, illetve a betegségben szenvedőknek is fontos a kalciumban gazdag étrend, amit elsősorban tejjel és savanyított tejtermékek fogyasztásával biztosíthatunk. Vagyis, kefir, joghurt, túró kerüljön gyakran az asztalunkra! A zsiradék és a cukor mennyiségét viszont érdemes csökkenteni.
Szintén visszatérő probléma a kevés folyadékfogyasztás, amit általában a korral csökkenő szomjúságérzés okoz. A következmények igencsak kellemetlenek – fejfájás, koncentrációs zavar, szédülés, elesés, székrekedés, húgyúti fertőzések – lehetnek. Ezek megelőzésére naponta legalább két liter folyadékot kell meginni.
A lényeg tehát, hogy kis odafigyeléssel saját magunk is sokat tehetünk jóllétünkért.