Dr. Füves Sándor – vagy ahogy mindenki ismeri: Doki – nem későn kezdte a sportot. Egyszerűen soha nem hagyta abba. A mozgás számára nem időszakos elhatározás, hanem évtizedek óta az élet természetes része.
Dr. Füves Sándor, azaz „Doki” története sportról, újrakezdésről és kitartásról
„Tulajdonképpen már gimnazista koromban is sportoltam. Az iskolai kézilabdacsapat tagja voltam, az osztálytársakkal külön tornákra jártunk. Akkor kezdtem el cselgáncsozni is, még a Győri Dózsában, a legendás Jungi Csaba és Pákozdi Emil idejében.”
Ez a kapcsolat az egyetemi évek alatt csak tovább mélyült. Ahogy meséli, akkoriban a sport a mindennapjai szerves része volt.
„Amikor elkerültem az egyetemre, gyakorlatilag minden mozgásformát kipróbáltam, amit csak lehetett: kosárlabda, kézilabda – ott öt éven át a csapat egyik vezetője voltam –, karate, önvédelmi sportok. Hihetetlenül jó időszak volt.”
Az egyetemi élethez hozzátartoztak a lazább esték is, de egy dolog állandó maradt:
„Olyan nap nem volt, hogy ne mentünk volna le a konditerembe. Már ott kialakult az a vonzódás, ami azóta is megvan.”
Az Állatorvostudományi Egyetemen eltöltött öt év – ahogy ő fogalmaz – „non-stop gyúrásról is szólt”, és ez a szemlélet az elmúlt évtizedekben sem változott.
A versenyzés útján
A versenyzés nem tudatos célként jelent meg, sokkal inkább természetes következményként.
„Először csak az volt a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, meg valahogy kinézzünk. Aztán amikor már láttuk, hogy van erő – főleg bicepszben –, akkor jött a gondolat.”
Így találkozott a Power Challenge versenysorozattal, amely nem klasszikus erőemelés, hanem ismétlésszámra épülő megmérettetés.
„Van egy táblázat: kor és testsúly alapján kijön egy súly, és azzal kell szabályosan minél több ismétlést csinálni. Tíz ismétlés bronz, húsz ezüst, harminc arany minősítést ér. De az emberben azonnal megszólal a versenyszellem. Láttam, hogy az amatőr kategóriámban valaki negyven ismétléssel vezet. Azt mondtam: akárhogy is, de ezt megdöntöm.”
És megdöntötte – nem mindennapi körülmények között.
„Ez pont a szívműtét után, illetve a sérvműtét előtt volt. De sikerült.”
A problémára egy üzemorvosi vizsgálat derített fényt.
„Találtak egy szívhangot, ami nem tetszett az orvosnak. Kiderült, hogy az aortabillentyű nem zár tökéletesen, meszes volt, és a kardiológus megerősítette: billentyűcserére van szükség.”
A nyitott szívműtét hosszú kihagyást jelentett.
„A szív pár hét után rendben van, de a szegycsontnak három hónap kell a regenerálódáshoz. Addig semmi erőlködés.”
A felépülést egy sérv is nehezítette, amit végül megoperáltak – de előtte még egy rekord megdőlt.
„Sérvvel döntöttem meg a negyvenes rekordot. Utána műtöttek meg.”
Ez az elszántság önmagában sem lenne elég megfelelő háttér nélkül. Doki nagy hálával beszél azokról az edzőtermekről és szakemberekről, akik segítették: előbb a Buda utcában Hegedűs Pistiről, majd később a FoxGym közösségéről. Itt vált igazán tudatossá az edzésmunka.
Profi mezőny, ezüstérem
Amikor az amatőr kategóriákban már mindent elért, új kihívást keresett. Meg is találta Kiskunfélegyházán, a Mikulás Kupán, ahol már a profi mezőnyben indult.
„Nem volt kérdés a nevezés, még akkor sem, amikor egy ledolgozott munkahét után kellett leutazni Győrből. Tizenegykor mérlegelés, hosszú út – végül egy ezüstérmet sikerült elcsípni.”
Doki ugyan nyugdíjas korú, de az „aktív” jelző itt erősen alul értékelt. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kötelékében fegyveres objektumvédelemmel foglalkozik.
Plusz motivációt jelent számára, hogy vezetői – dr. Varga Péter dandártábornok vármegyei rendőrfőkapitány és dr. Forrai Zsolt ezredes rendészeti főkapitány helyettes – maguk is sportot szerető, értő emberek.
„Nagyon jól esik az elismerés, amit tőlük és a kollégáktól kapok. Ez mindig ad egy plusz löketet.”
A „művészneve” is innen ered: dr. Varga Péter dandártábornok nevezte el Mr. Bicepsznek – a név pedig annyira megtetszett, hogy ma már a pólóján is ez szerepel.
Család, támogatás, életforma
A háttérben végig ott áll a család.
„A feleségem, Füves Zsuzsanna tréner, coach. Fontos számára, hogy az embernek legyen célja, és azt teljesítse is. A fiam, Füves Tamás személyi edző és táplálkozási tanácsadó, rengeteget segít nekem.”
Náluk a sport közös ügy. Az edzőterem szinte második otthon: mosoly, támogató közeg, motiváló hangulat fogad mindenkit.
Két mentett kutyájuk is van, akik szigorú napirend szerint élnek.
„Gyakran kézben visszük le őket az emeletről, hogy kíméljük az ízületeiket. Ez napi szinten le-föl igen kellemes edzés.”
Hatvannyolc évesen Doki nem a befejezésről beszél.
„Jövő év március 21-én leszek 69 éves és a születésnapomon rendezik Budapesten a Power Challenge versenyt.” Mi ez, ha nem jel?
Üzenet mindenkinek
Doki tanácsa egyszerű – és örök érvényű:
„Fejben dől el. Nem kell versenyezni. Elég egy apró cél: két kiló mínusz, rendszeres séta, vagy lemenni egyszer a terembe. Amikor érzed, hogy jól esik, onnantól már nem kényszer.”
Szerinte a legnagyobb tévhit az edzőtermekkel kapcsolatban a félelem.
„Itt senki nem cikiz senkit. Mindenki segíti a másikat. A cél az, hogy aki lejön, jól érezze magát, és elinduljon a változás útján.”
A falon „büszke tenyerek”, a pulton gyerekrajzok, reggelente kávéillat, este vérpezsdítő zene. Olyan életérzés árad a helyből, hogy az ember óhatatlanul elhatároz valamit.
Dr. Füves Sándor története nem az érmekről szól. Hanem arról, hogyan lehet újra és újra felállni, célokat kitűzni, és megmaradni mozgásban – testben és fejben egyaránt.
Ahogy ő mondja: elhatározás, célkitűzés, motiváció – és megvalósítás.