
Nem csupán egy nap a naptárban május 4: ez a nap azoké, akik akkor indulnak el, amikor mások hátra lépnek. A tűzoltók védőszentjére, Szent Flóriánra emlékezünk ma, de az ünnep sokkal inkább róluk szól. Azokról, akik ma is készenlétben állnak, mert számukra a szolgálat nem áll meg.
Gyerekkorunk hősei köpenyt viseltek, repültek, világokat mentettek. Ma is keressük őket, néha a filmvásznon, máskor egy történetben vagy képzeletben. Ám az igazi hősöket nem kell kutatni: itt élnek velünk. Egyenruhában járnak, és olyan helyekre mennek be, ahonnan más menekül, jó messzire.
Ez a hivatás nem a hétköznapi döntések világa. Aki a lángok közé lép, aki elsőként ér oda a balesethez, aki képes a káosz közepén is higgadtan mérlegelni, az nem csak dolgozik, az szolgál. Mert nincs idő a félelemre, nincs helye a habozásnak. Ott és akkor dönteni kell. Másokért, a bajtársakért, minden körülmények között.

Az erőnlét, a szakmai tudás csak egy része ennek a történetnek. A másik: a belső indíttatás. Ez az a fajta elhivatottság, amit nem lehet tanítani, belülről jön. A hivatás az a döntés, amikor valaki újra meg újra felveszi az egyenruhát, még akkor is, ha tudja: nem minden nap tér haza időben, vagy esetleg soha többé nem térhet már haza…
A figyelem mindig a láthatókra irányul, a tűzoltók esetében a „vonulókra” ám nem szabad elfelejtenünk azokat sem, akik a háttérben segítenek, irányítanak, s teszik lehetővé azt a csodát, amely a tűzoltóság. S nem, nem túlzó csodaként emlegetni ezt a hivatást, a tűzoltóság egészét!
Nagyon nem lenne szabad, hogy ők legyenek azok, akiket csak akkor veszünk észre, amikor baj van. Nem lenne szabad, hogy a fáradtságuk, a terhelésük ne kapjon kellő elismerést. A legtöbben nem azért hagyják el a pályát, mert már nem akarják csinálni, hanem mert nem maradt más választásuk. Ezt érdemlik a mindennapi hősök? Aligha…

Ha máskor nem is, ma álljunk meg egy pillanatra! Küldjünk nekik egy elismerő bólintást, egy integetést, egy köszönömöt, vagy mondjunk értük egy imát. Ennyit tehetünk mi, a lakosság. S bizakodhatunk, hogy egyszer, valaha kellő elismerésben részesülnek, világszerte.
A tűzoltók Szent Flórián napján is dolgoznak, a saját ünnepükön. Egy korábbi adat szerint ilyenkor csaknem kétezer tűzoltó teljesít szolgálatot az országban, ötszáz járművel. Csendben, észrevétlenül, de mindig készen. Mert számukra ez nem munka. Ez az életük.
Köszönünk Nektek, Tűzoltóknak mindent! Szent Flórián óvjon és védjen benneteket minden egyes nap, minden pillanatában! Vigyázzatok magatokra és egymásra, hogy ránk is vigyázni tudjatok, mert nélkületek a halál többet kacaghatna… Azt pedig egyszerűen nem szabad hagyni, Ti tudjátok a legjobban!