Hirdetés

Szalai, a szívember

Fotó: MTI/Kovács Anikó
Havassy Anna Katalin
2022.09.21. 20:07

A magyar válogatottól mostanság egyébként is hangos a sajtó, azonban szerdán minden Szalai Ádámról szólt. A csatár ugyanis bejelentette a válogatottól való visszavonulását. S persze, hogy a közösségi média felrobbant. Mert a focihoz mindenki ért…

Hirdetés

Szalai Ádám egész válogatott karrierje során kapott hideget-meleget, személyisége, játéka mindvégig megosztó volt. Hogy milyen játékos, mennyire volt hasznos a nemzeti csapat számára, arról beszéljenek azok, akik valójában értenek a labdarúgáshoz, de tényleg. Mert a vonal mellől bekiabálni mindenki tud és fotelból is remekül megy a szakértés. Ők azt is megmondják majd, ki pótolja a csatársorban és a csapatkapitányi poszton.

Viszont nekem az a legnagyobb kérdésem, hogy a szívét, a lelkesedését, a fanatizmusát ki pótolja majd?! Lesz-e hozzá hasonló vezéregyéniség az öltözőben és a pályán? Egyelőre nekem tippem sincs.

Régóta szeretem és figyelem a labdarúgást, s a magyar focival úgy vagyok, hogy muszáj szeretni, mert a miénk. A mostanit nehezebb, mert a hozzánk is elért a légiós hullám, alig látni magyar srácot rohangálni a zöld gyepen… De pont ez a lényeg: „Ahol a labda pattog, ott szent a föld…” Mert a focit szeretni nem lehet, csak imádni, ez egy ilyen sport. Szalai Ádámon pedig ezt láthatta mindenki. Akkor is, amikor Schalke játékosként keményen megmondta a véleményét szerinte mi a baj a magyar foci körül. Megmondta, mert fontosnak érezte. Ahogy a szerdai sajtótájékoztatón is őszinte volt: több tiszteletet szeretett volna kapni 14 év után a sajtótól. Illetve arról is beszélt, hogy az ő döntése volt amit most meghozott, alaposan megfontolt, megfelelően időzített a lemondása, a csapat érdekében. Marad bőven idő tavaszig megtalálni az utódot…

Ádámnak igaza van!  A legjobb, ha egy játékos nem beszél mellé, nem udvarol a sajtónak és a szakmának sem. Ahogy mondani szokás: a langyosat még a jó Isten is kiköpi Szalai Ádám minden, csak nem egy „pudingállagú” labdarúgó. Tudom, nem verte végig a világot a csapataival, de akit a Bundesliga nem vet ki magából hosszú évekig, az tud valamit. Ádám tudott. A magyar válogatott csapatkapitányaként vonul vissza a címeres meztől! Hányan mondhatják ezt el magukról?!

Érdekes korban volt ő a válogatott játékosa, főleg úgy, hogy itthon alig játszott. A mentalitása lehet, hogy külföldi lett, a szíve viszont magyar. Ő érdekes korban volt válogatott, én a magyar foci egy – állítólag – igencsak sötét időszakába szerettem bele mindenbe, ami ezzel a sporttal kapcsolatos. Akkor Simon Tibor, Telek Manci, Lipcsei Péter, Illés Béla, Halmai Gábor, Babos Gábor volt a pályán, hogy csak néhány nevet említsek. Úgy néztünk fel rájuk, mint a félistenekre. Elmúlt idő, tudom, azóta minden jobb lett. (Jobb lett?!)

De vannak még szívemberek a magyar labdarúgásban, vagy Ádám volt az üdítő kivétel?! Persze, tudom, ott van Fiola Attila is, aki ha kell a torkát is átharapja az ellenfélnek, vagy Gazdag Dani, aki varázsol az USA-ban. Szoboszlait már most sztárként kezelik, s csak remélem nem nyomja agyon a súly. Más korosztály már ő is. Szalai maradt talán egyedüliként, aki még az 1980-as években született. Hogy ezért akkora e szíve, mert látta a hatalmas különbséget a hazai és a külföldi képzés között, vagy mert egyszerűen ilyen sráccá nevelték a szülei? Valószínűleg mindkettő.

Példakép, ez kétségtelen. Nem olyan korszakos ikon, mint Totti az olaszoknak, vagy Batistuta az argentinoknak, de Ádám a miénk volt a válogatottban. A srác, aki jött ha hívták és szívét lelkét kitette a pályára. Több védőt cipelt a hátán, mint sokan egész pályafutásuk során, szó szerint és képletesen is.

Hogy volt fontosabb a magyar válogatottnak? Játékosként vagy csapatkapitányként, aki szinte pszichológusa is volt a srácoknak? Megint nem tudom eldönteni. De szavai az Izland előtti sorsdöntő meccs előtt többet érnek bármikor meghallgatva, mint egy kötetnyi Szabó Péter idézetgyűjtemény…

Szalai Ádám nagyon fog hiányozni a válogatottból, a csatársorból és a mikrofon elől is. Mert mindenhol önmagát, a szívét adta és hatással volt az emberekre. A döntést meghozta, még két meccs és nem ölti fel többé a címeres mezt. Úgy távozik, ahogy a végig szerepelt: emelt fővel, kőkeményen és a szurkolókat maximálisan tisztelve, nem mellébeszélve.

Köszönünk minden Ádám, hiányozni fogsz! De még van két meccs együtt! Hajrá magyarok, hajrá Szalai! Ja, és igazad van: „Bármi történik, nincs fáradtság!!!”

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #magyar válogatott |
Hirdetés