Kézilabda

Fölényes győzelem az első meccsen

Fotó: O. Jakócs Péter
Pulai Sarolta
2021.03.19. 17:46

A magyar női kézilabda válogatott Kazahsztán elleni mérkőzésével kezdődik meg az olimpiai selejtezőtorna első napja. A háromnapos megmérettetés tétje nem más, mint, hogy ki juthat ki a július 23-án kezdődő olimpiára. A csoport első két helyezettje válthatja meg repülőjegyét az ötkarikás játékokra.

Nyilatkozatok:

Elek Gábor: „Számunkra nagyon nagyon fontos volt az első mérkőzés és hogy a héten gyakoroltakból viszont lássunk a találkozón. Fontos volt a jó kezdés és hogy minden játékos megfelelő játék időt töltsön a pályán. Örlök, hogy mindenki hozzá tudott tenni a mérkőzéshez, különösen a mentális hozzáálláshoz. Ki kell mondanunk, nem megbántva az ellenfelet, hogy a torna számunkra most kezdődik. ”

Lukács Viktória: „Mindig az első mérkőzés a speciális, ami érződött is az első 5-10 percben, de úgy gondolom mindenki kezdett megnyugodni. Összeállt a a védekezésünk és a támadásunk is jó volt. A második félidőben talán jobban fókuszáltunk a góldobásra és ezért a védekezésünk fellazult. Örülök, hogy van aki megszerezte első találatait a válogatottban.”

Második félidő

A második játékrész Helembai kezdődobásával indult és Lukács kihagyott helyzete után Szöllősi-Zácsik Szandra találatával a magyar együttes kezdte meg a gólgyártást.

Janurik több védést is bemutatott, a kazah együttes szenvedett a támadásokban. Kovács is megszerezte a válogatottsága első találatát a percben.

A negyvenkettedik percben Szucsánszki meglőtte a magyar csapat 32. találatát és ezzel már húsz gólos volt a magyar lányok előnye a találkozón.

Kevesebb mint tíz perccel a vége előtt a magyar szövetségi kapitány is kikérte idejét, hogy újabb taktikai utasításokkal lássa el a csapatot.

Fotó: O. Jakócs Péter

A huszonharmadik percben Márton szerezte a magyar válogatott negyvenedik találatát. A kazahok innentől már csak elvétve találtak be a Janurik által őrzött magyar kapuba. A hazai együttesből pedig immár tizenkét játékos talált be az ellenfél kapujába.

Végül Lukács Viktória gólja állította be a 46-19-es végeredményt, aki egyben a magyar csapat legeredményesebb játékosa is lett 7 lőtt góllal.

Első félidő

Nehézkes kezdés után megrázta magát a magyar együttes és 20-8-as magyar vezetéssel fordulhatnak a csapatok a második játékrészre.

Kazahsztán válogatott kezdődobásával indult el a találkozó és az első támadást gólra is váltotta az együttes. Erre rögtön a szélről Lukács válaszolt. A következő percekben Klujber először büntetőből, majd egy lerohanás után szerezte meg saját maga második, csapata harmadik találatát.

Az első negyedórát követően a magyar csapat kihasználta a kazahok kihagyott helyzeteit és Kisfaludy, valamint Lukács gólokkal büntette ellenfelét.

Fotó: O. Jakócs Péter

A félidő utolsó tíz percére fordulva már hat gólos előnyben volt a fehér mezes együttes. A félidő huszonharmadik percében Veronika Khardina piros lappal végleg kiszáll a találkozóból. A huszonhetedik percben Háfra találatával már tíz volt a két csapat közötti különbség. A végén Elek Gábor időt kért, de Háfra lövését védte a kapus, így tizenkét gólos előnnyel, 8-20-as állással vonulhattak a pihenőre a csapatok.

Galéria: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #kézilabda | #magyar válogatott | #női kézilabda |