MEFOB bajnok a Széchenyi Egyetem jégkorongcsapata a 2023/24-es szezonban!

Győr+ Fotó: unigyoretohc.hu
2024.03.25. 19:56

A tavalyi ezüstérem után idén a döntőt is megnyerte a SZE csapata a Testnevelési Egyetem ellen, több, mint 10 gólos különbséggel.

Idén két csapatot is indított a győri egyetem.

Az egyes számú csapat tagjai: Fekete Botond, Vojnits Balázs, Odnoga Mátyás, Takács Balázs, Majoross Barnabás, Makovics Bence, Madácsi Benedek.

A kettes számú csapat összeállítása: Geosits Levente, Wührl Géza, Szűcs János Máté, Róth Nándor, Farkas,, István Tamás, Csata Sebestyén, Csölle Dániel.

Az előző kiíráshoz képest több, összesen tizenhárom csapat nevezett a MEFOB-ra, az Óbudai Egyetem például három csapattal is képviseltette magát, de a Műegyetem, a BGE és a Széchenyi Egyetem is két együttest indított.

Az Óbudai Jégcsarnokban egész nap a 3×3 jégkorongé volt a főszerep. Az egyetemi torna mellett a  McDonald’s 3×3-as utánpótlás-bajnokság, valamint a felnőtt Erste 3×3-as sorozat végső küzdelmeit játszották le szombaton.

A SZE első csapata öt óra előtt nemsokkal kezdte a küzdelmeit, először az Óbudai Egyetem, majd a Semmelweis Egyetem csapata ellen győztek a fiúk nagy gólkülönbséggel. Ezzel a csoport első helyezettjeként tovább is jutottak az elődöntőbe.

Bár az Óbudai Jégcsarnokban egyszerre 3 pályán zajlottak az események, de a többi bajnoksággal párhuzamosan. Így lehetett, hogy a győriek kettes számú csapata, csak este fél 8 után lépett először pályára. Ráadásul a tavalyi bajnok, TE Erste Ligás játékosai ellen. Nem sokon múlt a bravúr, pár gólos különbséggel ugyan, de alulmaradtak. A BME egyes csapata következett és talán az előző mérkőzés kudarca is rányomta a bélyegét a fiúk játékára, itt sem sikerült a győzelem, így a SZE II. nem jutott tovább.

Ezek után viszont eldőlt, hogy a SZE egyes számú csapatának a BGE kettőt kell megverni, hogy döntőbe jusson. A srácok nagy kedvvel játszottak és nagyon hamar elhúztak, a végeredmény egy percig sem volt kétséges, esélyt sem adtak az ellenfélnek. Ugyanezzel a lendülettel mentek tovább és fölényes győzelmet arattak a Testnevelési Egyetem csapata ellen, ezzel revansot véve a SZE kettes csapatának vereségéért is.

Az eredményhirdetés már este 10 órakor volt, ahol Kovács Zoltán a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke adta át a csapatnak az aranyérmet.

Annak, aki ismeri az UNI GYŐR ETO HC játékoskeretét, hamar feltűnhetett, hogy a Széchenyi István Egyetem csapata közel ugyanazokból a játékosokból áll, kiegészülve olyan győri egyetemistákkal, akik alsóbb osztályokban játszanak. De a többi egyetem csapatában is voltak ismerősök, mint a Semmelweis Egyetemen tanuló és játszó, Győrben nevelkedett Horváth László, vagy az Andersen Ligás és EUHL bajnokság győri csapatában játszó Jábor Bendegúz, aki a BGE színeiben lőtte a gólokat és a BME csapatát a hátán vivő Kiss Ádám.

Forrás: unigyoretohc.hu