Hirdetés

Látványos harcot hozott a küzdelmek napja az OSP-ben

Fotó: Vig Norbert
Kárpát Zsolt
2022.03.27. 14:00

Megtartották a II. Győri Összetartás Knock Down Karate Küzdelmek Napját a győri Olimpiai Sportparkban. A rendezvényt óriási előkészítő szakmai munka előzte, a szervezők mindent elkövettek, hogy magas színvonalú legyen az esemény.

Hirdetés

A küzdelmek napjának lényege, hogy a résztvevők minél több harcot vállaljanak és abból minél többet teljesítsenek. A versenyzők az ország szinte minden területéről érkeztek, négy korosztályban harcoltak, egészen az óvodás kortól lehetett jelentkezni.

,,Nagyon sok munkánk van benne, hogy ez a rendezvény ismét létrejött. A magyar karatés társadalom itt találkozik Győrben. A résztvevők, illetve a nézők számából örömmel állapíthatjuk meg, hogy ma a sportág hazai fellegvára a városunk. Minderre nagyon büszkék vagyunk – mondta Laczkovits-Takács Tímea, Győr-Ménfőcsanak önkormányzati képviselője, a rendezvény egyik megálmodója, aki mellett főszervezőként shihan Laczkovits Richárdnak és sensei Durgó Attilának elévülhetetlen érdemei vannak az esemény létrejöttében. – Ez a verseny az egyéni képességekről szól. Mindenki annyi harcot vállal, amennyit tud. Minden versenyző oklevelet és kupát is kap, emellett egy kezdőcsomagot is biztosítottunk a sportolók számára, amely frissítőt foglalt magába, ezzel is támogattuk a nevezőket.”

Hirdetés

Laczkovits-Takács Tímea hozzátette, összesen 378-an vettek részt a küzdelmekben. Két ország 28 sportegyesülete jelent meg, tizenkét szervezetet és hét stílusirányzatot képviselve.

,,Örömteli, hogy Győr ismét egy nagyszabású eseménynek lehet a helyszíne. Az, hogy a rendezvény a karatéról szól, nagyon sokat jelent számomra is, hiszen a sportág nagyon közel áll a szívemhez. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik megálmodták és megvalósították ezt a rendezvénysorozatot” – fogalmazott az önkormányzati képviselő.

Galéria: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #híradó | #karate | #osp |
likeold
a fb oldalunkat