
Tíz év után visszatér a Mosoni-Dunára a kajak-kenu maraton világbajnokság. A részletekről szerdán délután tartottak sajtótájékoztatót a városházán.
A rangos világeseményt immár negyedik alkalommal látja vendégül Győr, ami abszolút rekordnak számít a sportág történetében. Városunk először 1999-ben, legutóbb pedig éppen tíz évvel ezelőtt, 2015-ben nyerte el a rendezés jogát. Idén szeptember 4-7 között zajlik a vb a Mosoni-Dunán és az Aranyparton, amelyet a masters korosztály világbajnoksága vezet fel szeptember 1-2-án.

A mai sajtótájékoztatón elsőként Pintér Bence polgármester köszöntötte a megjelenteket, aki felidézte, hogy az előző világeseményen még szurkolóként buzdította a résztvevőket: „Győrben nagy hagyománya van a kajak-kenu sportnak, büszkék vagyunk rá, hogy ismét otthont adhatunk a maraton világbajnokságnak, amely szerte a világban hírét viszi városunknak” – fogalmazott Pintér Bence, hangsúlyozva, hogy a város ezúttal is hozzáteszi a saját részét a sikeres lebonyolításhoz.

Borsi Róbert önkormányzati képviselő, a kulturális területet felügyelő tanácsnok a sajtótájékoztatón aláhúzta, hogy a festői szépségű Mosoni-Duna mellett az eddigi négy rendezés azt jelzi, hogy a város eddig jól teljesített házigazdaként: „Az a célunk, hogy ez az idei évben is így legyen. Nagyon sok látogatóra, rengeteg szurkolóra és turistára számítunk az eseményen, akik a világbajnokság ideje alatt Győr gazdag, sokszínű kulturális életével is megismerkedhetnek. Emellett természetesen bízunk benne, hogy kiválóan szerepel majd a magyar csapat, és nem maradnak el a győri sikerek sem.”

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára, egyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke bejelentette: sikerült megállapodást kötniük az M4 sporttal, amely élőben közvetíti majd a futamokat: „Az élő közvetítés képei több száz millió emberhez jutnak el világszerte, amely remek lehetőség Győrnek a szélesebb körű bemutatkozásra. Ezúton is szeretném megköszönni a város partnerségét és biztosítani a jelenlévőket arról, hogy a sportállamtitkárság és a szövetség is megfelelő támogatással áll az esemény mögé.”

Weisz Róbert, a szervezőbizottság elnökeként kiemelte: éppen a televíziós közvetítések miatt szeretnék, ha az idei évben a pálya érintené a Radó-szigetet is: „Tervben van egy látványos Radó-kerülés, amelyhez a Káptalandomb és Győr csodálatos panorámája adná a hátteret. Eközben javában folynak az előkészületek, elindult a céltorony felújításának folyamata, a versenyzők elhelyezésében és az infrastruktúra biztosításában pedig nagy segítségünkre van a győri egyetem, amely még a szorgalmi időszakot is eltolta egy héttel a vb miatt” – tette hozzá Weisz Róbert.

Minden idők legeredményesebb kajak-maratonistája, a hússzoros világ-, és tizenkilencszeres Európa-bajnok Csay Renáta felhívta rá a figyelmet, Győr kiváló helyszín egy vb számára: “A szurkolók itt valóban testközelből buzdíthatják a sportolókat, így maguk is részesei lehetnek az eseményeknek, ezért nagyon látványos futamokat lehet rendezni. Hozzátette: az egyik szeme sír, a másik nevet, amiért az idei győri világbajnokság előtt véget ért a sportolói pályafutása, ugyanakkor most is izgatott, hiszen immár a másik oldalról, edzőként szurkol majd a mieink sikereiért.

Ugyanakkor Csay Renáta fia, az Európa-bajnoki bronzérmes és ifjúsági világbajnok kajakos Kolozsvári Brúnó ott lesz az idei győri maraton vb-n: „Nagyon motivál, hogy hazai közönség előtt, hazai környezetben állhatok rajthoz, és nagyon várom már, hogy a családom és a barátaim előtt versenyezhessek” – fogalmazott a tehetséges sportoló, aki elárulta azt is, hogy igyekszik majd előnyt kovácsolni abból, hogy ezeken a vizeken nőtt fel, és a pálya minden részét jól ismeri.