Vannak napok, amelyek soha nem lesznek már ugyanolyanok. Július 20. ezek közé tartozik a győri és a magyar labdarúgást szeretőknek: ma lenne a fájdalmasan fiatalon elhunyt Fehér Miklós születésnapja… Túl hosszú ideje már csak emlékezni tudunk Mikire, s mesélni róla, hogy soha ne merüljön feledésbe.
Ma ünnepelnünk kellene. Ünnepelni egy győri fiút, aki pontosan 46 éve született, s akiből nemcsak fantasztikus labdarúgó, hanem példaértékű ember is lett. Ünnepelni kellene a város egyik legnagyobb büszkeségét. Ám ünneplés helyett évről évre emlékeznünk kell.
Fehér Miklós ma lenne 46 éves. Az a „lenne” a mondatban kínzó és feldolgozhatatlan, különösen Miki szerettei számára. Még most sem tudjuk elképzelni, mit érezhetnek a szülők, a testvér, Orsi. Azt viszont pontosan tudjuk, mit érzünk mi győriek, ETO és magyar válogatott szurkolók, labdarúgást szerető emberek. Mert Fehér Miklóst mindenki szerette. S akkor vagyunk igazságosak, ha már itt leszögezzük: Portugáliában, Lisszabonban sem felejtik a győriek mosolygós csodacsatárát…
Fájdalmas belegondolni, hogy ha a sors máshogy dönt, talán Miki már jó ideje az ETO FC szakmai stábjában dolgozna, és épp a Konferencia-ligára készítené fel a csapatot – szakmailag és mentálisan is. Sikeres és fényes profi karrier után egyengetné az imádott zöld-fehér klub labdarúgóinak útját, s mindenki visszamosolyogna rá, ha végigmenne a folyosókon.
Ha becsukjuk a szemünket, szinte látjuk, ahogy a nevét viselő akadémia aulájában mesél arról, mit érez most, amikor gyerekkori klubja a hányattatott évek után az NB I-be visszatérve rögtön nemzetközi kupában szerepelhet…
Mert Miki is büszke lenne. A városra. A klubra. A játékosokra, a szakemberekre, a személyzetre, az utánpótlásra. Mindenre, ami az ETO, ami Győr.
Mi is büszkék lennénk rá! S persze arra is, hogy ilyen legenda terelgeti a jelen és a jövő ETO-s labdarúgóit, s egy ilyen nemzetközi csillag osztja fáradhatatlanul az autogramokat a zsúfolásig telt lelátóknál… Olyan jó álmodni. Felébredni pedig fáj. Akkor is, ha mi most is büszkék vagyunk Fehér Miklósra! Mert Miki nemcsak egy tehetséges csatár volt, hanem sokkal több annál. Egy érzékeny, tiszta lelkű fiú, aki mindig tudta, honnan jött. A Soproni útról indult, a tónál rúgta a labdát a barátaival – azokkal, akiket sosem felejtett el, még akkor sem, amikor már a Benfica mezében harcolt a portugál bajnoki címért.
A foci számára nemcsak munka volt. Szenvedély. Küldetés. Öröm. Amikor a válogatottban pályára lépett, mindenki tudta, hogy a szívéből jövő erő megsokszorozza a tudását. Összesen 25-ször húzhatta magára a címeres mezt, hétszer ünnepelhetett gólt – s milyen gólokat! S persze szerették a Portónál, a Bragánál és a Benficánál is. Csapatember volt, aki a humorért sem ment a szomszédba. A portugál élet, az ottani fociélet bejött neki, de sokat gondolt Győrre és az ETO-ra is…
A világsztár Nuno Gomes sérülése miatt nagy lehetőséget kapott, amivel naná, hogy élni akart! A Benficában játszani mindig öröm és megtiszteltetés. Olyan foci-családhoz tartozott azzal, hogy először felhúzta a lisszaboniak mezét, ahol mindent megtesznek egymásért. A sors azonban más utat szánt Mikinek – földi halandókként ma sem értjük, miért.
Eljött ugyanis 2004. január 25. Egy meccs, egy sárga lap Mikinek, egy félmosoly, egy hajigazítás Mikitől. Aztán csend. A világ megállt egy pillanatra. Fehér Miklós 24 évesen örökre elment – a pályán, amit annyira szeretett.
Győrben azóta minden január 25-én fáj egy kicsit a világ. A Szabadhegyi temető síremléke előtt megállunk, és nem fogjuk fel azóta sem, miért kellett ennek így történnie. Mert Miki még annyi mindenre hivatott volt.
Ám ami tőle telt, azt megtette igazságtalanul rövid élete alatt is. Megmutatta, mit jelent hittel, alázattal, szorgalommal, szeretettel élni és focizni. A Benfica örökre visszavonultatta a 29-es mezt. Portugáliában szobrot kapott. Győrben pedig egy akadémia viseli a nevét, egy klub ápolja az emlékét, és egy város nem felejti.
És most, 2025-ben, amikor az ETO FC Győr visszatért az élvonalba, amikor hosszú évek után újra nemzetközi porondra léphet a klub, biztosak vagyunk benne: Miki odafentről mosolyog. Ő már tudja, hogy a gól tényleg maga a boldogság.
Még akkor is, ha ez a gól miatta mindig egy kicsit könnycseppel keveredve érkezik. Mert ez a könnycsepp emlékeztet minket arra: soha nem feledhetjük, nem csak az évfordulókon!