Lezárult az emberrablási ügy: elfogták az utolsó tettest is

Győr+ Illusztráció: pixabay
2026.01.12. 12:45

Egy 21 éves férfit raboltak el tavaly tavasszal Győrben, majd erőszakkal félmillió forintos hitelfelvételre kényszerítették. A rendőrség január 9-én elfogta az ügy utolsó gyanúsítottját is.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Tavaly április 27-én kora reggel Győrben, a Szent István úton sétáló baráti társaság mellett állt meg egy piros Suzuki, amelyből kiszállt egy fiatalember, és az egyik, 21 éves férfit – néhány pofon kíséretében – beszállásra kényszerítette. A kocsiban az agresszív fiatalemberen kívül két férfi és egy nő tartózkodott. Elmondták az áldozatnak, hogy barátja pénztartozását rajta fogják behajtani. Több vármegyei településen élő ismerősüknél is megálltak, közben arra kényszerítették a sértettet, hogy netbankján keresztül indítson 500 ezer forintos hitelfelvételt. A tettesek közölték, hogy ameddig ez a tranzakció nem jön létre, addig nem engedik el a győri férfit.

A sértett egyik ismerőse – aki a Szent István úton látta az emberrablást – értesítette a rendőröket, akik rövid időn belül kiderítették az áldozat tartózkodási helyét, és még aznap kora este kiszabadították a fiatalembert.

A nyomozók a három bűnözőt – egy 26 éves győri nőt, egy 19 éves öttevényi, valamint egy 23 éves, megyeszékhelyen élő férfit – emberrablás bűntette miatt hallgatták ki.

A bűncselekmény értelmi szerzője, a negyedik elkövető elrejtőzött a hatóság elől, így ellene a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók megállapították a 30 éves férfi tartózkodási helyét, és november 26-a reggelén Koppánymonostorban fogták el, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

A rendőrök szintén körözést bocsátottak ki az utolsó szabadlábon lévő tettes, egy 40 éves mosonmagyaróvári férfi ellen, akit január 9-én reggel fogtak el Győrben, a Radnóti Miklós utcai tartózkodási helyén. Őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #emberrablás | #rendőrség |