Lezárt vizsgálat

Hegyeshalomnál fogták el a drogkereskedőket

Fotó: police.hu
Győr+
2021.11.24. 08:50

Jelentős mennyiségű kokainnal az autójában bukott le egy férfi még tavaly szeptemberben Hegyeshalomnál, amikor az országba belépésre jelentkezett. Tettestársai, egy férfi és egy nő - akik távolról követték a drogot szállító kocsit - szintén rendőrkézre kerültek.

A nyomozás adatai szerint információ merült fel 2020 szeptemberében arról, hogy két férfi és egy nő – egymás tevékenységéről tudva – nagy mennyiségű kábítószert készül behozni az országba Hollandiából. A tudott adatok birtokában a rendőrök 2020. szeptember 18-án 23 óra 35 perckor a hegyeshalmi határátkelőhely belépő forgalmában ellenőriztek egy gépkocsit, amit egy 38 éves siófoki férfi vezetett. Az autó átkutatásakor a drogkereső kutya, haleledelek közé rejtve, 1099,8 gramm kábítószergyanús anyagot talált. A nyomozók azt is tudták, hogy az elfogott férfi két társa a jelentős mennyiségű anyag útját egy másik autóban utazva, körülbelül 70 kilométer távolságból követte. Később ezt a járművet is megállították a határátlépéskor, és a 42 éves balatonszabadi lakcímmel rendelkező férfi sofőrt, valamint a mellette ülő 47 éves székesfehérvári nőt szintén elfogták, majd kábítószer birtoklása elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindhármukat előállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra. A nyomozók – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként kihallgatták őket.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a rendőrök megállapították, hogy az elfogott nő – Sz. Ramóna Ildikó – közreműködésével, az ő kapcsolatrendszerén keresztül vásárolták a 42 éves H. Zsolttal közösen a jelentős mennyiségű kokaint, amelynek kiemelten kockázatos Magyarországra szállítását a 37 éves V. Bertalan János hajtotta végre. Sz. Ramóna Ildikó székesfehérvári lakcímén végrehajtott kutatáskor a kábítószer használatához köthető tárgyakat, valamint – a nyomozás során kirendelt vegyészszakértő szakvéleménye alapján – 3,34 gramm kokaint, csekély mennyiségű marihuána növényi törmeléket, és két nagy értékű személygépkocsit foglaltak le.

H. Zsolt gyanúsított lakcímén szintén találtak a nyomozók csekély mennyiségű kábítószert, míg a V. Bertalan Jánosnál végrehajtott kutatáskor nem került elő kábítószergyanús anyag.

Fotó: police.hu

A nyomozás során beszerzett adatok, tanúvallomások, illetve a gyanúsítottak vagyoni, jövedelmi viszonyainak, személyi körülményeinek feltárásakor az eljárók megállapították, hogy a tettestársak közül H. Zsoltnak, aki akkoriban cégvezetőként tevékenykedett, állhatott módjában, hogy a jelentős mennyiségű kokain – körülbelül 10-15 millió forintos vételárát – pénzügyileg finanszírozza. A büntetőeljárásban szintén egyértelművé vált a 47 éves nő, és a 42 éves cégvezető bűnössége az ügyben, illetve a nyomozók több olyan terhelő adat birtokába is jutottak, amely bizonyította, hogy mindketten drogok kereskedelmével is foglalkoztak.

A határátkelőn lefoglalt kábítószergyanús anyagról a szakértő megállapította, hogy az abban lévő kokain meghaladta a különösen jelentős mennyiség alsó határát, ezért a nyomozók Sz. Ramónát és H. Zsoltot – folytatólagos gyanúsított kihallgatásuk során – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, míg V. Bertalan Jánost különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettével gyanúsították meg.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek mindhárom gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #drog | #rendőrség |