Drog hatása alatt, hamis rendszámmal és eltiltás ellenére vezetett egy férfi Győr közelében

Győr+ Fotó: police.hu
2026.04.08. 13:02

Súlyos közlekedési és büntetőjogi jogsértések miatt indult eljárás egy 50 éves bábolnai férfi ellen, akit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei fogtak el.

A rendőrök 2026. április 3-án, délután 16 óra 45 perckor állították meg a sofőrt Vámosszabadi térségében egy közlekedésrendészeti ellenőrzés során. A férfi egy BMW 560L típusú személygépkocsival közlekedett, azonban az intézkedés során hamar kiderült, hogy a járművön nem a hozzá tartozó hatósági jelzés, vagyis rendszám volt felszerelve.

Az ellenőrzés további súlyos szabálytalanságokat is feltárt. A sofőrt korábban a Tatabányai Járásbíróság, valamint a Komáromi Rendőrkapitányság is eltiltotta a járművezetéstől, ennek ellenére mégis volán mögé ült.

A rendőrökben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért drogtesztet végeztek, amely pozitív eredményt mutatott: a férfi szervezetében amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatták ki.

Az intézkedést követően a sofőrt előállították a Győri Rendőrkapitányság épületébe, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene több bűncselekmény miatt indult eljárás, köztük egyedi azonosító jellel való visszaélés bűntette, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége, valamint kábítószer birtoklás vétsége miatt.

Kapcsolódó témák: #Győr | #rendőrség |