Csökkenő kereslet mellett is nőttek az árak a győri ingatlanpiacon

Győr+
2022.12.21. 19:43

Az idén a megye eladó lakóingatlanai iránti kereslet 29,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Győrben decemberben 739 ezer forintos átlagos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat.

Hirdetés

Jó évkezdés után megtorpant a magyarországi lakáspiac: többek között a megugró infláció, az emelkedő kamatkörnyezet, a csökkenő vásárlóerő okozta bizonytalanság miatt az óvatosság került a fókuszba az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint, amely ismerteti azt is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében hogyan alakult a kereslet és az eladó lakóingatlanok ára ebben az évben. 

Az elemzésből kiderül az is, hogy az idén milyen változások jellemezték Győr-Moson-Sopron megye lakáspiacát. Az idén az eladó lakások iránti kereslet 29,3 százalékkal maradt el a tavalyitól és az éven belül fokozatosan csökkent az érdeklődés. 

Győrben decemberben 739 ezer forint volt az eladó lakások átlagos négyzetméterára, ez 26,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az itt található eladó lakások átlagára pedig 49 millió forintot tett ki december közepén. 

A megye kisebb városaiban 562 ezer forintért kínálták az eladó lakóingatlanokat, szemben az egy évvel korábbi 456 ezer forinttal. Miközben a községekben az év végén 529 ezer forintos négyzetméterár volt a jellemző, ami 28,7 százalékos növekedésnek felel meg.

De mi történt az országban?

“Az eladó lakások piacán erősen indult az év, részben a költözők támasztotta kereslet miatt, valamint azért, mert a múlt év közepe óta egyre fokozódó inflációs nyomás miatt sokan ingatlanba fektették a pénzüket. Február végén azonban kitört az orosz-ukrán háború, amely nagyfokú bizonytalanságot okozott mind a nemzetközi, mind a magyar gazdaságban. Ráadásul európai szinten is jelentősen nőttek az energiaárak, ami a rezsiköltségeken keresztül hatással volt a lakáspiacra, a vevők a takarékosabb, olcsóbban fenntartható ingatlanok felé fordultak. Az infláció elleni küzdelem eredményeként növekedtek a lakáshitelkamatok, ez pedig szintén visszafogta a keresletet a piacon. Sokan ugyanis a korábbi évekhez képest kedvezőtlen környezetben elhalasztották a lakásvásárlást” – értékelte az évet Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az országos adatokat ismertetve elmondta azt is, hogy ősz eleje óta a használt lakások ára a kínálati piacon stagnált, azaz vége szakadt a korábbi években látott folyamatos drágulásnak. 

Hozzátette: “Bár az országon belül továbbra is jelentősek a különbségek a keresletet, a kínálatot és az árakat nézve egyaránt. A mostani kilátások szerint árcsökkenésre is számítani lehet településtípustól vagy éppen lakástípustól függően, ami a vevőjelöltek számára kedvező lehet 2023-ban. A panel- és garzonlakások várhatóan jól tartják majd az árukat, ugyanakkor a nagyobb alapterületű, jelentősebb energiafogyasztású lakások és családi házak piacán viszont mérsékeltebb kereslet várható.”

Hirdetés
Kapcsolódó témák: #Győr | #Győr-Moson-Sopron | #ingatlanpiac |