Csoki- vagy plüssnyuszit válasszunk!

Az állat húsvétkor sem ajándék

Illusztráció: Pixabay
Szigethy Teodóra
2021.04.02. 11:42

Ne adjunk kisnyulat a gyermeknek húsvétra! Vagy csak nagyon kivételes esetben, ha a leendő gazda már több hónapja erre készült. S ne is béreljünk, mert az nem jó a nyúlnak – figyelmeztetnek a lapunknak nyilatkozó szakértők és már gyakorló gazdák, akik mind a felelős állattartó magatartásra hívták fel a figyelmet.

Nem példa nélküli az eset, hogy riasztják az Első Nyúlmentő Alapítványt, hogy el kellene szállítani a már megunt, húsvétra vásárolt kisnyuszit. Ahogy az sem, hogy szaporítótelepről kell befogadniuk a kicsiket, olyan telepekről, akik bérbeadásra születtetik a nyulakat.

Mód Péter, az alapítvány munkatársa elmondta, 2019-ben 302 mentésük volt országszerte, 2020-ban a járvány miatt kevesebb, 217 ügyben intézkedtek, köztük Győrben is.

Kifejtette, tapasztalataik szerint az ünnepre vásárolt kisállatok nagy részét sajnos kiteszik az utcára vagy az erdőbe. Aki az utóbbi mellett dönt, néha azt hiszi (vagy azzal mentegeti magát), milyen jó lesz majd a nyúlnak a természetben. Csakhogy a háziasított nyúl ezt nem éli túl.

A nyuszibérlésről megjegyezte, ez a gyakorlat csak a szaporítótelepek gazdaságát segíti, akik nem etikus, állatbarát módon járnak el. Gyakran az anyjuk mellől pár hetesen elszakított kisnyulakról van szó, akiket törpenyúlként adnak bérbe. Pedig egy kisnyúlnak 8 hetes koráig a szülője mellett a helye, a váltás óriási stresszt okoz a picinek, az új helyen csak gubbaszt, nem eszik, ami miatt az emberek nógatják, piszkálják, tapogatják, így könnyen betegségeket kap el. Hiába jó szándékú a bérlő, a nyuszinak gyakran ez az utolsó hete.

A nyuszik nem mindenkinek ideális házi kedvencek!

A Győri Állatmenhelynek és a Xantus János Állatkertnek is ismerős a probléma, minden évben érkezik hozzájuk megkeresés húsvétra vásárolt kisnyuszi elhelyezésével kapcsolatban.

A győri állatkert évek óta nem fogad be „megunt” nyuszikat, ezzel is felhívva a figyelmet a felelős állattartás fontosságára – mutatott rá Füsi Kiss Alíz, az állatkert munkatársa.

Nagy Péter, az állatmenhely vezetője hangsúlyozta, az állat soha nem ajándék, húsvétkor se legyen az. Ha valaki hónapokat készül rá, az más, a felelős gazda létre fel lehet és kell is készülni.

Inkább vegyünk plüsst a gyermekeknek!

Nagy Péter arra kér, a leendő vásárlók nézzék a gyerek szemszögéből is a helyzetet, mit érezhet majd a kicsi, akinél pusztán szeretgetésből lesz baja az amúgy nagyon érzékeny, betegségeket könnyen elkapó nyuszinak.

A nyúl nagyon nagy fokú odafigyelést igényel, mivel érzékeny állat, nehezen viseli a stresszt, gyakori lehet náluk a fog- és gyomorprobléma, kényes a bélflórája, alacsony a fájdalomtűrő képessége, és ha valami gond van, azonnal orvoshoz kell vinni – erre már dr. Vojtilla Zsuzsanna állatorvos figyelmeztetett.

Hozzátette, gondoskodni kell a gazdának a nyuszik ivartalanításáról, s a rendszeres oltásról is. Dr. Vojtilla Zsuzsanna azt mondta, a nyuszibérlés a család szempontjából jobb ötletnek tűnhet, mint a vásárlás, de a nyúl oldaláról nem szerencsés, hiszen a bérlés időtartama alatt nem biztos, hogy a neki megfelelő ellátást kapja az amúgy is stressz alatt lévő állat.

A csokinyuszi állatbarát ajándék!

„Nem egyszerű a nyúllal!” ezt Tomozi Viktória nyúltartó jegyezte meg. Mindamellett, hogy rengeteg szeretetet tudnak adni, nagyon kényes állatok: kényesek az étkezésre, huzatra, a változásra, a gyerek túlszeretgetésére, sokat zörögnek, hangosak, mindent összeszénáznak, s rágcsálnak. Ha megbetegszenek – ami kényességük miatt gyakran előfordul – kezelésük tetemes orvosi költségekkel járhat.

Nagy Adrienn gazda is azt mondta, rendkívüli odafigyelést igényel a nyúltartás. Ők például hónapokat készültek a nyuszi befogadására. Azt is hangsúlyozta, a család minden tagjának egyformán kell akarni az állatot, kisgyermeket pedig nem is szabad egyedül hagyni vele.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #állatvédelem | #Győr+ TV | #húsvét |