24 óra

Negyvenegy sérült és három halálos baleset

Fotó: Police.hu
police.hu
2020.09.25. 06:06

Tizenegyen súlyos, harmincan könnyebb sérülést szenvedtek tegnap a magyar utakon 24 óra leforgása alatt a magyar utakon. Három emberen már nem tudtak segíteni.

Magyarország területén csütörtökön, huszonnégy óra leforgása alatt a rendőrök 44 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 személy vesztette életét, 11 súlyos és 30 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 168 személyt fogott el, közülük 43 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 80 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 227 személyt állítottak elő, köztük 148 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 97 esetben történt.

Kapcsolódó témák: #biztonság | #Magyarország | #rendőrség |