Határátlépés

Megvesztegették a burgenlandi katonákat?

Fotó: Pixabay
Hajba Ferenc
2021.04.29. 07:03

Három osztrák katona pénzért engedett át teszttel és papírokkal nem rendelkező embereket nyugati szomszédainkhoz – számol be a történtekről az orf.at.

A burgenlandi segélynyújtó misszió három katonáját azzal gyanúsítja a katonai rendőrség, hogy érvényes dokumentumok hiányában is engedtek át embereket Ausztriába. Ezért állítólag pénzt kaptak a sofőröktől.

Az osztrák rendőrség burgenlandi hivatala érdeklődésünkre egyelőre nem nevezte meg, melyik határállomáson történt az állítólagos vesztegetés, mely ország állampolgárait juttatták be Ausztriába, s voltak-e köztük magyarok. A gyanúsítást és a nyomozás tényét azonban elismerték.

Közismert, hogy az ingázó munkavállalókat – köztük több száz győrit is – még a legszigorúbb zárlat idején is beengedték dolgozni Burgenlandba. A tartományfőnök szerint az ő munkájuk nélkül megbénulna Ausztriának a határmenti vidéke, mindenekelőtt a házi gondozás, a szociális intézmények működése.

Ezért aztán Magyarország és Ausztria megállapodása értelmében az ingázó munkavállalók átjárhatnak Ausztriába. Ehhez azonban hivatalos papírral kell igazolni, hogy hol dolgoznak, s rendelkezniük kell 72 órán belüli negatív covidteszttel. Ezeket a teszteket Ausztriában ingyen végzik el a magyaroknak is a gyógyszertárakban és az oltópontokon.

Kapcsolódó témák: #Ausztria | #határátkelők | #Magyarország |