A tettest elfogták

Lövöldözés volt egy iskolában

Fotó: Győr+ Archívum
MTI
2019.11.14. 19:44

Lövöldözés volt egy kaliforniai iskolában, az első információk még három sebesültről szóltak, számuk azonban növekedett, és egy halott is van.

Csütörtök kora délutáni bejelentés szerint a lövöldözés feltételezett elkövetőjét a rendőrség őrizetbe vette, jelenleg kórházban ápolják.

A lövöldözés a Los Angelestől mintegy 50 kilométerre északnyugatra fekvő Santa Clarita város egyik középiskolájában történt csütörtökön, helyi idő szerint reggel.

A feltételezhető tettes – egy 15 éves ázsiai fiatal férfi – elmenekült, a rendőrség üldözőbe vette. A középiskolát és a közelben lévő két másik iskolát és környékét átmeneti időre lezárták. A lövöldözés helyszínét a rendőrök aprólékosan fésülik át.

Az első információk még három sebesültről szóltak, később azonban kiderült: hat főre emelkedett a sebesültek száma, és egy halottja is van a támadásnak. A kórház közlése szerint két sebesült állapota válságos.

A megyei seriff hivatala a Twitteren arra szólította fel a város lakóit, hogy ne hagyják el otthonaikat és jól zárják be az ajtókat.

Alex Villanueva seriff újságíróknak elmondta: a feltételezett elkövető 15 éves és nagy valószínűséggel az iskola egyik diákja. Egyetlen elkövető, nem volt társa – tette hozzá Villanueva. Elmondta azt is, hogy a rendőrök megkezdték a diák lakásának átkutatását is.

Amerikai sajtóértesülések szerint a lövöldözés előtt az iskola diákjai lőgyakorlaton vettek részt az iskola területén.

A Fehér Ház közleményben jelentette be, hogy Donald Trump amerikai elnök szorosan figyelemmel követi az eseményeket. “A Fehér Ház mindenkit arra bátorít, hogy kövesse és tartsa be a helyi rendfenntartó erők utasításait” – olvasható az elnöki hivatal kommünikéjében.

Hasonló értelmű közleményt adott ki Gavin Newsom kaliforniai kormányzó hivatala is. 

A középiskolában mintegy 2400 diák tanul. A Los Angeles Times című lap értesülései szerint az idén év elején mintegy féltucat diákot őrizetbe vettek, mert az interneten erőszakos fenyegetéseket tettek közzé.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #rendőrség |