Győri Törvényszék

Letartóztatásban a fegyveres rablás gyanúsítottjai

Fotó: police.hu
Győr+
2020.09.18. 08:29

A soproni várkerületben történt fegyveres rablás gyanúsítottjairól döntött a Soproni Járásbíróság. Közülük ketten a letartóztatást tudomásul vették ezért a döntés velük szemben véglegessé vált, míg a másik két gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

A Soproni Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapra fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt elrendelte mind a négy, külön időpontokban elfogott gyanúsítottnak a letartóztatását. Ők azok, akik akik a soproni Várkerületben szeptember 6-án, vasárnapi napon kora esti időpontban a sértettek lakásába fegyverrel behatoltak, és onnan ékszereket, készpénzt és mobiltelefonokat tulajdonítottak el, majd menekülés közben a támadók nyomába késsel eredő sértettek irányába lövést adtak le.

Előzmények:

2020. szeptember 6-án 17 óra 20 perc körül a négy gyanúsított az arcukat maszkokkal eltakarva megjelentek a sértett és családtagjai lakásánál, a csengetésre ajtót nyitó egyik sértettel szemben erőszakkal benyomták az ajtót, és mindhárman behatoltak a lakásba, ahol egy fegyverrel, illetve egy késsel a lakásban lévő értékek átadására, illetve azok jogtalan eltulajdonításának a tűrésére kényszerítették a sértetteket, akiket a földre fektették.

Fotó: Police.hu

Ennek során a gyanúsítottak egy Adidas márkájú hátitáskát, az egyik sértettől élet elleni fenyegetéssel megszerzett kód ismeretében egy széfből kb. 400.000,- Ft készpénzt és némi eurót, továbbá számos aranyékszert, kb. 3040 db márkás karórát, valamint egy mobiltelefont tulajdonítottak el. Az elkövetők távozását követően a sértettek rögtön magukhoz vettek 2-2 db kést, és azokkal az elkövetők után futottak az értékek visszaszerzése céljából. Az utcán ezért utánuk kiabáltak, azonban az egyik gyanúsított a Várkerületben a nála lévő fegyverrel egy lövést adott le a sértettek irányába, majd mindannyian beültek az egyébként nem tisztázott körülmények között, jogosulatlanul megszerzett Peugeot 206 SW típusú személygépkocsiba.

Az egyik gyanúsított elfogására még 2020. szeptember 12. napján került sor, míg a másik három gyanúsítottat szeptember 15. napján vették őrizetbe.

A bíróság az eljárási törvényben meghatározott, mindhárom okból – a szökés és elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt is – indokoltnak látta a gyanúsítottak letartóztatását, akik közül egyikük esetében 2020. szeptember 15. napján, hármuk esetében pedig 2020. szeptember 17. napján rendelte el a letartóztatást.

A gyanúsítottak közül kettőjük a letartóztatást tudomásul vette, ezért a döntés velük szemben véglegessé vált, míg a másik két gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be. – olvasható a Győri Törvényszék közleményében.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #rendőrség |