Ünnepség

Közös emléktábla a néprajztudósok tiszteletére

Fotó: Szigetköz Pávakör
Földvári Gabriella
2020.10.08. 13:24

Dr. Barsi Ernő születésének 100. évfordulója alkalmából és kortársa, munkatársa, barátja dr. Timaffy László emlékét őrzi a Rákóczi utca 42. alatt található tájház falán elhelyezett márvány emléktábla, mely az ásványrárói Szigetköz Pávakör kezdeményezésére, Ásványráró Község Önkormányzatának támogatásával valósult meg. Mindkét tudós ezer szállal kötődött a Szigetközhöz és azon belül is Ásványráróhoz.

Az ünnepség nyitányaként a Harangszó című kánon csendült fel a Pávakör előadásában, majd Kovacsicsné Sörös Mária a helyi általános iskola igazgatónője köszöntötte a résztvevőket, Popp Rita Ásványráró polgármestere pedig a tájház kialakításáról, az értékek megőrzéséről beszélt.

Tóth György a Szigetköz Pávakör vezetője, – aki Barsi Ernő tanítványa volt és Timaffy Lászlótól vette át 1983-ban a Hédervári Pávakör vezetését, majd annak jogutódjaként megalakította a helyi Pávakört – emlékezett a közös múltra, megköszönte a segítséget, amit a mesterektől kaptak. Az együttes Ernő bácsi és Laci bácsi szigetközi gyűjtéséből énekelt egy csokrot.

Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató – mindkét mester tanítványa- előadásában párhuzamot vont a két tudós életútja között. Az écsi dr. Barsi Ernő Népdalkör és Citerazenekar vezetője, Farkas Márta méltató szavai után a csoport rábaközi summás-dalokat adott elő Ernő bácsi gyűjtéséből. Ezt követően Popp Rita és Tóth György leleplezték az emléktáblát, majd Dékány Ferenc helyi plébános ima kíséretében megszentelte azt.

Az emléktáblát Ásványi József és Ásványi Péter kőfaragó mesterek készítették. Timaffy Gyöngyvér, Timaffy László lánya megköszönte a szervezők értékmegőrző és közvetítő tevékenységét.

Kapcsolódó témák: #hagyomány | #Kultúra | #Magyarország |