Tarjánpuszta

Kis híján megölte a testvérét egy borosüveggel

Fotó: Police.hu
police.hu
2020.10.15. 07:28

Egy tarjánpusztai ingatlanban történt verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre kedden, az éjjeli órákban.

A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 38 éves ózdi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy törött borosüveggel hastájékon szúrta testvérét. A sérültet a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A nyomozók a feltételezett elkövetőt – V. Sándort – előállították a megyei rendőr-főkapitányságra, és 2020. október 14-én – őrizetbe vételét követően – életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy aznap a testvére barátnőjének születésnapját ünnepelték, majd az italozást követően összevesztek, botokkal ütötték, majd pofozták egymást. Az adok-kapok verekedés során egy borosüveg a földre esett és eltörött, ennek csonkjával vágta meg dulakodás közben az öccsét.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a 38 éves férfi letartóztatásának indítványozására.

Kapcsolódó témák: #bűncselekmény | #Győr-Moson-Sopron | #rendőrség |