Két éve ezen a napon ment el valamerre Fábián Juli, s azóta nem találkozott vele senki sem. Csak azt tudjuk, hogy nagyon messze utazott, s egyszer találkozunk. Jobb lehet ott neki. Viszont hiányzik, s jobb lenne ha nem lenne valóság ez a pár szó: Fábián Juli két éve hunyt el.

Juli életrajzát hosszasan lehetne taglalni, rengeteg tanulás, tapasztalás, munka, kétség, siker és pillanat kísérte. Aki találkozott, beszélt vele, vagy csak ott volt egy koncertjén, tudja, hogy ő tipikusan az az énekes, aki valahogy a zenén kívül nem találja a helyét a világban. Teszi a dolgát, éli az életét, mosolyog, de belül küzd, csak soha nem beszél róla.

Gyermekként és kamaszként sokszor küzdött meg nem értettséggel, a művészetek terén viszont mindig megtalálta amit keresett. Rajzolt, festett, énekelt, s különc volt, amolyan jó értelemben. Szociális érzékenységét soha nem rejtette véka alá, sokszor beszélt a világ problémáiról, állt ki jó ügyek mellett. Például 2015-ben a gyermekéhezés ellen emelte fel a szavát s lépett fel egy figyelemfelhívó koncerten a Papp László Sportarénában.

Juli nem a populáris utat választotta, hanem a jazz világában érezte magát igazán jól, s tehetségét igazolja, hogy ezen nehezebb úton is célba ért s elismert, keresett énekesnő lett. Olyan szaktekintélyekkel dolgozott együtt Gyárfás István, Sárik Péter, Barabás Lőrinc és Zoohacker, hogy csak néhány nevet említsünk. Fellépett a legnagyobb jazz fesztiválokon, keresték, hívták, s Juli ment, mert ez éltette: a zene.

Magát leginkább Zoohacker mellett és a Random Tripben találta meg, többször hangoztatta, hogy a közös munka mennyire gördülékeny velük. Megtalálták a közös hangot, képesek voltak kezelni egymás, s a zenei elgondolások is csodákat szültek. Úgy tűnt minden sínen van, sikert sikerre halmozott a gyönyörű énekesnő, akinek nem csak az egyedi és különleges hangjának, de a mosolyának sem lehetett ellenállni.

Juli 2012-ben, 32 évese egy évre a háttérbe húzódott, magára zárva világának ajtaját, a kulcsot pedig jó mélyre elrejtette. A legnagyobb sikerek közepén tűnt el a külvilág elől, s igyekezett arra koncentrálni, hogy mielőbb visszatérhessen. A nyilvánosságnak nem beszélt betegségéről, a külvilággal való érintkezést is minimálisra csökkentette. Szívesen járt ki a Normafára, ahol magába szívta a napsugarat, hallgatta a madarak csicsergését és a levelek suhogását, s elrágcsálta az almát, amit magával vitt. Hogy mi volt legbelül a lelkében? Talán az, amit egyszer megfogalmazott: tudja, amit mindenki mond neki, pozitív és erős nő, de miért kell mindig annak lennie?

Nem kellett volna Juli! Hallod?! Imádott a közönség, a szakma, akkor is, ha voltak ellentétek, egyet nem értések. Az istenadta tehetséged és a hangod minden felhőt eloszlatott volna szép lassan, s nem kellett volna magadban őrlődni. Megengedhettél volna magadnak néhány könnycseppet néha, talán könnyebb lett volna az a piszok nehéz s fájdalmas út.

Amelynek alagútjából úgy tűnt, 2013-ra kiértél, s a fény amit megláttál, nem csak délibáb volt. Elmondtad kamerák előtt, hogy súlyos betegség gyötört, de itt vagy, kész vagy folytatni, ahol abbahagytad. Elhitted, akartad, mi pedig elhittük és akartuk. Ismét dolgoztál, ragyogtál, s énekeltél és mosolyogtál. Zoohackerrel 2017 nyarának elején megcsináltátok a Paloznaki Jazzpiknik himnuszát a Jazz&Wine című dalt, ami óriási sláger lett. S nyilvánosság előtt megint titkoltad, hogy nem vagy jól, hogy egyre gyengébb vagy és a klip forgatása kemény próba elé állított. Ragyogtál a felvételeken, mosolyogtál, s úgy láttuk: telve vagy energiával. Mert ugye erős nő vagy, megoldod ezt is…

Az élet viszont úgy gondolta, megnézi, mennyire valóság, hogy tényleg erős vagy-e… Több koncertet le kellett mondani, végül júliusban bejelentetted: daganatos megbetegedésed miatt olyan kezeléseket kapsz, amelyek nem teszik lehetővé, hogy színpadon állj, interjúkat adj. Döbbenten vettük tudomásul, hiszen egyszer már eltűntél egy évre, s visszatértél, győztesen. Akkor most mégis mi van?

Öt hónap múlva, 2017. december 16-án megtudtuk mi van: örökre letetted a földi mikrofont, s elindultál egy olyan útra, ahová tényleg nem mehetett veled senki sem. Olyan helyre költöztél, ahonnan már nem halljuk a hangodat, s nem látjuk a mosolyod.

Viszont figyelj Juli: ott már nem kell erősnek lenned. Bízd ezt most már ránk, mert nekünk annak kell maradnunk. Akkor is, ha könnyek nélkül alig lehet hallgatni és nézni a koncertjeid, a klipjeid, s felfogni azt hogy ez az út, akkor és ott véget ért.

Egyszer kislányként írtál egy levelet a családodnak, amiben ezt állt: „Elmentem valahova. Hogy hova, az titok. Ne izguljatok! Juli” Érted már nem izgulunk, csak éppen kevesebb lett a világ nélküled…

Megható emlékezés Fábián Julira