Győrbe is eljutott a skót Dean Nicholson

Győri kitérő: világjáró körút két keréken, egy kiscicával

Győr+
2020.06.24. 20:08

Két évvel ezelőtt döntötte el, hogy felhagy az eddigi életével, és biciklivel vág neki a világnak. Három hónap alatt kilenc országot fedezett fel, amikor is megpillantott egy kiscicát az út szélén, aki később hű társa lett, majd nevet is kapott. Hamar rájött, hogy a közösségi médiában milyen közkedveltté váltak, így ketten.

A cicával a tizedik, nélküle pedig már a 17. országban járt a Skóciában hegesztőként dolgozó Dean Nicholson. A kisállat Bosznia Hercegovina és Montenegró határán került a bringáshoz, akinek megesett rajta a szíve, így megetette és még pár napig gondoskodott róla. Ám amikor Dean készült továbbmenni, a cicus követte őt kilométereken keresztül. Egyértelművé vált, hogy nincs más választása, minthogy magához vegye, és már Nalával együtt járják az országokat.

Eleinte tartott attól, hogy a kisállat hogyan fogja viselni ezeket a túrákat, azonban meglepő módon Nala bátor, és igencsak élvezi a hosszabb utakat. Hol egy speciális kosárban, hol pedig a férfi vállán utazva bicikliznek.

Dean a közösségi média különböző felületein örömmel posztol az utazásaikról, aki a napokban érte el Győrt, amelyről szintén készült fotó. Tegnap volt itt az utolsó napjuk, ma pedig már ismét útra keltek.

Ellenszélben, 50 mérföldet tekerve értek el Győrbe
Fotó: Dean Nicholson

Érdekesség, hogy a járvány kitörésekor éppen Magyarországon tartózkodott, a karantént is hazánkban, a Velencei-tónál töltötték, így ez a látogatás kicsit hosszabbra sikeredett, mint ahogy azt tervezte. A Velencei-tavat követően még a Balatont is körbetekerték, majd onnan vették Győr felé az irányt. A következő céljuk Szlovákián keresztül Ausztria.

Aki szeretné követni kalandjukat, látogasson el a Facebook és Instagram oldalukra!

Forrás: likebalaton.hu

Kapcsolódó témák: #Győr | #napi érdekes |