Az agy túldolgoztatása árt a döntéshozatal képességének

Illuszráció: MTI/Balogh Zoltán
Győr+
2019.10.02. 10:43

Egy friss kutatás alapján az agy túldolgoztatása – legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról – csökkentheti a képességet, hogy megfontolt döntést hozzunk, ami hatással lehet többek közt az étkezési szokásokra és a pénzügyekre is.

A Current Biology tudományos lapban megjelent tanulmányban nagy állóképességű sportolókat kértek meg, hogy kilenchetes edzésükből három hétig eddzék túl magukat, és a teljesítményüket összehasonlították egy normál edzéstervet követő csoportéval – olvasható a CNN hírei közt.

A túledzett sportolók már a biciklis teszten is rosszabbul teljesítettek, mint a másik csoport, és az agy MRI-vizsgálatakor a viselkedési tesztek alapján a végrehajtó funkcióknál nagyobb kimerültség volt észlelhető.

A végrehajtó funkció ebben a helyzetben azért felelős, hogy fenntartsa a mozgást még izomfájdalom ellenére is – mondta Bastien Blain, a tanulmány készítője. A kísérletben résztvevőknél azt tapasztalták, hogy van egy szellemi alkotóelem, amely kapcsolatban áll az edzéssel, és ennek véges a kapacitása, tehát nem lehet megállás nélkül használni.

Más szóval egy idő után kiégés volt tapasztalható, ami hatással volt természetesen az edzés minőségére is, de ami még meglepőbb, hogy csökkent a sportolók azon képessége, hogy ellenálljanak az azonnali jutalom kísértésének.

A teszt egyik részében például a sportolóknak arra kellett válaszolniuk, melyiket fogadnák el: tíz dollárt azonnal vagy 50-et a következő hat hónapban. A túledzettek közül a legtöbben az azonnali jutalmat választották. Ez az eredmény segíthet annak a megértésében is, hogy egyes sportolók miért használnak kábítószert a teljesítményük javítása érdekében.

A kutatásban csak sportolókat vettek alapul, így az eredmények elérhetnek attól, ha átlagembereket vizsgáltak volna – közölték a kutatók a tanulmányban.

Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó témák: #egészség | #napi érdekes |