Orbán Viktor bejelentése

A kormány átvállalja a bérek egy részét, ha rövidített a munkaidő

Győr+
2020.04.06. 12:23

A gazdaságvédelmi akciótervnek három üteme van, amelynek a második ütemét hétfőn délben jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben öt fontos pontról beszélt.

Orbán Viktor miniszterelnök a bejelentést felvezető mondataiban elmondta, 10 év megfeszített munkával már épp egyenesbe jött az ország, amikor megérkezett a járvány. A helyzet igazságtalan. S bár igaz, hogy nem tehetünk róla, de ez nem változtat azon, hogy komoly kihívással kell szembenézni. Attól, hogy a helyzet igazságtalan, nem ad felmentést. A járvánnyal és a gazdasági nehézségekkel együtt kell megküzdeni.

Szólt arról, hogy a gazdaságvédelmi akciótervet három ütemben hajtják végre. Az elsőt már korábban bevezették, ma pedig elindítja a kormány a második ütemet. A GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, a jegybank által indított programokat is ideértve. A 2020-as költségvetéstől el kell térni, a rendelet erről ma megjelenik. A hiány 2,7 százalék lesz.

Mától öt program indul, számos alprogrammal. A bejelentéskor ezek közül a Miniszterelnök csak egyet-egyet emelt ki.

  1. Munkahelymegőrzés: Rövidített munkavégzés esetén átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét.

  2. Munkahelyteremtés: Többek között a beruházásokat támogatja 450 milliárd forint értékben.

  3. Kiemelt ágazatok: Ezek közül többet meg kell újítani, vagy újra el kell indítani. Többek között ilyen a turizmus, az élelmiszeripar, az építőipar, a logisztika, a filmipar és a kreatív ipar is.

  4. Vállalatfinanszírozás: Kamat- és garanciatámogatott hitelek jönnek 2 ezer milliárd forint értékben.

  5. Család-és nyugdíjasvédelmi program: 13. havi nyugdíjat visszaépítik 4 részletben. Egy heti plusz nyugdíj jön minden évben, az első 2021 februárjában.

Orbán Viktor elmondta, hogy ezeket a rendelkezéseket a miniszterek fogják végrehajtani, akik a bejelentéskor is mellette álltak. Ennek értelmében Palkovics László miniszter koordinálja a programot, Máger Andrea az állami vállalatokat hozza lendületbe, Varga Mihálytól pedig azt várja, biztosítsa a szükséges forrásokat, és garantálja a költségvetési fegyelmet.

„Nehéz időket élünk, de egy magyar sincs egyedül. Sikerülni fog, ha vigyázunk egymásra” – zárta beszédét Orbán Viktor.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #koronavírus |