Díjazták Forgács Péter rendezését Finnországban

Fotó: Kuopiói Városi Színház
Bodrogi Sára
2020.01.13. 15:22

Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója számára sikeresen indult az új esztendő. Rendezésében tarol az Elisabeth című musical, közben már a Váratlan vendég című krimit is próbálja a Kisfaludy Teremben, amelyet február 8-án mutatnak be. A legnagyobb büszkeség az igazgató számára azonban az a négy díj, amelyeket a finnországi darabja, a Kabaré miatt zsebelt be.

A Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter Kováts Gergely Csanád koreográfussal és a finn társulattal közösen vitte színpadra a Kabaré című musicalt a Kuopiói Városi Színházban. A darab, amely szeptember közepén debütált, hatalmas sikert aratott.

Hasonlóan, mint itthon, Finnországban is minden évben versenybe szállnak a színházi produkciók, a nívós előadások több kategóriában mérettetnek meg.  Forgács Péter Kabaréját a legjobb musical előadásnak választották, de a darabból több szereplőt is értékeltek. A legjobb színész díját a konferansziét alakító Mikko Rantaniva nyerte, a legjobb női szereplőnek járó elismerést pedig a Maxot megformáló Virpi Rautsiala zsebelte be, aki a Bernarda Alba házában is játszik. Az év teátruma a Kuopiói Városi Színház lett – mindez a Kabarénak köszönhetően. A rendező a Győr Plusznak elmondta, ez óriási büszkeség számára.

Forgács Péter pénteken visszatér Kuopióba, hogy ismét megnézze darabját, így személyesen is lehetősége lesz gratulálni a díjazott színészeknek.

Kapcsolódó témák: #Győri Nemzeti Színház |