Nagy energiaár-emelkedés terheli az osztrák háztartásokat

Fotó: Győr+ Archív
MTI
2022.04.07. 07:24

Az osztrák háztartásoknak februárban jelentősen többet kellett energiára költeniük mint egy évvel korábban, de januárhoz képest is viszonylag nagy áremelkedést voltak kénytelenek elviselni.

Az Osztrák Energiaügynökség energiaár-indexe szerint a háztartási energia ára 27,4 százalékkal volt magasabb az idén februárban mint egy évvel korábban. A költségeket mindenekelőtt a gáz, az üzemanyag és a fűtőolaj ára emelte meg. De a többi energiahordozó ára is emelkedett. A villamos energia esetében a háztartásokat jobban megvédték a kormányzati támogató intézkedések.

Az előző hónaphoz, januárhoz képest 6,6 százalékkal emelkedtek a háztartási energiaárak az energiaügynökség által számított energiaár-index (EPI) szerint. Az éves szintű infláció februárban 5,9 százalék volt, havi szinten pedig 1,3 százalék. “Az energiaárak így továbbra is az infláció motorjaként hatottak” – mondta Franz Angerer, az energiaügynökség ügyvezető igazgatója a sajtóközlemény szerint.

Az energia a termelés és a szolgáltatások alapvető input tényezője. “Ha az energia drágul, akkor ennek következtében a fontos termékek ára is emelkedik – ennek következményei pedig most már egyre közvetlenebbül érik a háztartásokat.Az energiaügynökség szerint a áremelkedés elsősorban a belsőégésű motoros autókat használókat, vagy rosszul szigetelt, nem hatékony fűtési rendszerrel felszerelt házakban és lakásokban élőket érintik.

A legerősebb áremelkedés februárban, 65,3 a gáz esetében volt éves bázison. Az előző hónaphoz, januárhoz képest 20,9 százalékkal került többe a földgáz februárban.

A dízel februárban 30,7 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, és 3,7 százalékkal került többe, mint januárban. A prémium benzin ára éves szinten 27,7 százalékkal, havi szinten pedig 3,6 százalékkal emelkedett. Egy 50 literes tank dízel  körülbelül 17 euróval került többe, mint egy évvel korábban, míg prémium benzinnel egy 50 literes tankot megtölteni 16 euróval került többe mint egy évvel korábban.

A fűtőolaj ára 48,9 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Egy átlagos 3000 literes tankolás így közel 1000 euróval kerül többe, mint tavaly februárban. A fűtőolaj ára az idei januárhoz képest 9,7 százalékkal emelkedett februárban.

A villamosenergia 14,9 százalékkal volt drágább, mint 2021 februárjában, és 8,6 százalékkal került többe, mint 2022 januárjában. A villamosenergia esetében a zöldáram-támogatás eltörlésének és az energiaadó csökkentésének köszönhetően emelkedtek viszonylag kismértékben az árak.

A kép azonban differenciált: “még soha nem fordult elő, hogy a különböző fogyasztói csoportokat ennyire eltérően érintette volna a villamosenergia áremelkedése” – hangsúlyozza Karina Knaus, az Osztrák Energiaügynökség Közgazdasági, Fogyasztói és Árak Központjának vezetője. Azokat az ügyfeleket, akiknek új szerződést kell kötniük, vagy akiknek lejárt az árgaranciája, esetenként hatalmas többletköltséget voltak kénytelenek elviselni. A hatályban lévő szerződéssel rendelkező ügyfelek számára az eddig meghozott intézkedések “egy átlagos háztartás számára idén 150 euró megtakarítást jelentenek az előző évhez képest” – mondta.

A távfűtés 12,2 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban. A pellet ára 15,5 százalékkal, a tűzifáé 10,6 százalékkal emelkedett. Az előző, januári hónaphoz képest a távfűtés ára nem változott, a pellet és

Kapcsolódó témák: #Ausztria | #energiaár | #gáz | #gazdaság | #üzemanya |