Orbán: mindenki vegyen rá egy embert az oltásra!

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MTI
2021.08.22. 10:52

Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Orbán Viktor azt mondta: ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval.

“Mindenkit be tudunk oltani, 8 millió vakcina van a raktárainkban” – jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva: ha valaki jelentkezik, az egy héten belül biztosan megkapja az oltást.

 Bár ezen a hétvégén az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a felhőtlen ünneplésé a terep, közben készülni kell arra, hogy “a negyedik hullám (…) kopogtat az ajtón”.

“A legerőteljesebben és leghangosabban nem is a mi ajtónkon”, hanem a környező és a nyugat-európai országok ajtaján, de a tavalyi helyzethez hasonlóan Magyarországot sem fogja elkerülni a negyedik hullám.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormány egész nyáron dolgozott, hogy felkészítse az országot a negyedik hullámra, folyamatosan üléseztek az operatív törzsek – emelte ki. Megszervezték az iskolai oltásokat, elindították a harmadik körös oltásokat.

Felidézte: Magyarország volt az egyik első állam Európában, amely két vakcinát is beadott a felnőtt lakosság több mint felének.

Már sok adat rendelkezésre áll arról, hogy mennyire hatékony az immunizálás. Ötszáz beoltottból egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál. Érdemes tehát bízni a vakcinákban. A vírussal szemben az oltás működik, a maszkviselés és az elkülönülés nem . “Csak az oltás ment életet” – mondta a miniszterelnök.

A negyedik hullám nem a beoltottakat fenyegeti, hanem az oltatlanokat – emelte ki Orbán Viktor. Hozzátette: sok oltatlan reménykedik, hogy elkerülheti a fertőzést, de nem fogják megúszni.

Hangsúlyozta: mivel a tapasztalat az, hogy a maszkviselés hatékonysága csekély volt, a vakcináé viszont elsöprő erejű, szeptember 1-jétől újabb nagy oltás melletti kampányt indítanak.

A miniszterelnök a műsorban arról is beszélt, hogy “száguld a gazdaság”, ezért lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, amelynek összege a gazdasági növekedés mértékétől függ. Orbán Viktor jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet.

Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most.

Ezért az emberek büszkék lehetnek magukra, ugyanakkor a kedvező növekedési adatban a kormánynak is szerepe van – jegyezte meg. Kiemelte: már nem az a kérdés, hogy mit kezdjünk a munkanélküliekkel, hanem hogy lesz-e elég dolgozó. A legnagyobb védelem a munkából élőknek az, ha több a munka, mint a munkavállaló és a magyar gazdaság ma ebben az állapotban van – jelentette ki. Hozzátette: törekedni kell arra, hogy a kis- és középvállalkozók hitelhez jussanak.

Illusztráció

Közölte: bízik abban, hogy Magyarország eléri az éves 5,5 százalékos gazdasági növekedést, mert ekkor adót tud visszatéríteni a gyermekeseknek. A 13. havi nyugdíj visszavezetését is folytatnák és az is cél, hogy 25 éves korig ne kelljen személyi jövedelemadót fizetni – mondta, megjegyezve: “nagy feladattömeg van előttünk”.

A turizmusra kitérve Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Budapest “kehes”, “köhög”, “krákog”, “egyelőre még nem találja a régi ritmusát”. Erről azonban nem a magyarok tehetnek, hanem az, hogy főleg a külföldiekre épült a fővárosi turizmus, ők pedig még nem szánják rá magukat, hogy elinduljanak. Jó volna, ha a vidéken élő magyarok alaposabban megismernék Budapestet – vélekedett a miniszterelnök.

 A kormányfő a mintegy 700 ezer embert vonzó augusztus 20-ai tűzijátékról úgy vélekedett, hogy sikerült “bazári látványosságból (…) fölemelő, nemzeti büszkeségre okot adó, művészi előadást kanyarítani”.