Védekezés

Már oltanak a Pesti úti idősotthonban

Illusztráció: Pixabay
mti
2021.01.07. 17:17

Az idősotthonokban is elkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása, elsőként az ország négy legnagyobb létszámú bentlakásos intézményében kapják meg a vakcinát.

Csütörtök reggel a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonba is megérkeztek a vakcinák. Abba az intézménybe, amely – emlékeztettek – tavasszal az egyik legnagyobb gócpontnak számított. Az M1 tudósítója a helyszínről elmondta: az intézményben 479-en kapják meg az oltást csütörtökön.

Sára Botond, a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott ugyanott arra emlékeztetett, hogy az otthonból tavasszal több mint 300 embert kellett kórházba vinni, 55-en pedig belehaltak a fertőzésbe. A Pesti úton három oltóponton kezdték meg az érintettek oltását. A főváros két legnagyobb intézményében összesen mintegy ezren jelentkeztek az oltásra – közölte a kormánymegbízott, aki kiemelte: a vakcina az egyetlen, amely véget vethet a járványnak.

Ugyanott Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke fontosnak nevezte, hogy elindult az oltás. Kiemelte ugyanakkor azt is: nagyon későn, szerda délben kapott értesítést az intézmény az oltásról, vagyis 24 órájuk sem volt, hogy felkészüljenek. Ennek ellenére a lakók és a dolgozók 70 százalékát sikerült meggyőzni arról, hogy az oltás az ő érdeküket szolgálja – mondta. A főpolgármester-helyettes hozzátette: ezzel együtt fontosnak tartaná, hogy a következő időszakban hamarabb értesítsék az intézményeket az oltásról.

A fővárosi Olajág Otthon Bánkút utcai épületének mintegy 400 lakója és a dolgozók mintegy 75 százaléka is úgy döntött, már az első körben beoltatja magát. Szirmai Viktor, az intézmény főigazgatója az M1-nek arról beszélt, hogy a korlátozásokkal és a közös felelősségvállalással eddig sikerült megvédeni a bentlakó időseket a fertőzéstől. Ugyanakkor kiemelte: valódi biztonságot csak az oltás jelent majd. Ezzel együtt hozzátette: az otthonban továbbra is fenntartják a szigorú biztonsági intézkedéseket is.

Ugyanúgy zajlik az oltások beadása, mint az egészségügyi dolgozók körében. Adategyeztetés és a hozzájáruló nyilatkozat kitöltése után orvosi vizsgálat következik, és ha minden rendben, beadják a vakcinát, majd egy félórás megfigyelés következik.

Két vidéki szociális intézményben is elkezdődött az oltás csütörtökön. Pécsen a Baptista Szolgálat Szeretetotthonában több mint 70 dolgozót és 23 idős lakót oltanak be.

A miskolci Őszi Napsugár Otthonnál tartózkodó tudósító elmondta: ott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház dolgozói végzik az oltást. Az idősotthonban a lakóknak és a dolgozóknak is a harmada már átesett a fertőzésen. Most 27 dolgozó és 101 lakó kérte az oltást. A tudósító azt is elmondta: az ott lakók nagy része mozgásképtelen, önmagáról gondoskodni képtelen, ezért őket a szobájukban kell beoltani.

Mindemellett továbbra is tart az egészségügyi dolgozók oltása is – hangzott el az M1-en.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #Magyarország | #oltás |