Dr. Dézsi Csaba András

Le a kalappal a győriek előtt!

Fotó: Marcali Gábor
Zoljánszky Alexandra
2020.03.20. 08:38

Egy kórházon kívüli egészségügyi ellátóhely létrehozásáról, az idősek védelméről, ingyenesen hívható információs vonalról, fokozott rendőri jelenlétről, valamint a várható gazdasági károk elemzéséről számolt be többek között szerda délután hetilapunknak dr. Dézsi Csaba András polgármester, aki szerint az emberek képesek és hajlandóak szorult helyzetben összefogni – és ez jól megmutatkozik városunkban is.

Hajrá Győr! Ezt a meccset közösen fogjuk megnyerni! – kedden többek mellett ezt posztolta Facebook-oldalán, nagy sikerrel. Úgy tűnik, ehhez tényleg minden tőle telhetőt meg kell tennie mindenkinek. Az önkormányzat jelenleg milyen feladatokra koncentrál?

A legtöbb információ hozzánk fut be, ezek alapján törekszünk összehangoltan meghozni a felelős intézkedéseket. Ilyen például, hogy szükség esetén segítjük a 70 év felettiek élelmezését, gyógyszer beszerzését. A városi rendőrkapitánytól és a közterület felügyelet vezetőjétől kértük a fokozott jelenlétet a közterületeken, hogy a betöréseket elkerüljük. A hozzánk tartozó intézményrendszernél meghoztuk a szükséges döntéseket, és bár a bölcsődék,óvodák működését átmenetileg szüneteltetjük, de gyermekmegőrzést és étkeztetést vállalunk. A Facebookot használó ember vagyok, látom, hogy ez többeknek nem tetszik, de azt gondolom, mindig azok háborodnak fel, akik nincsenek a kellő információ birtokában. Hiszen ide olyan gyermekek kerülnek be, akik szülei helytállnak például a betegellátásban, vagy bolti eladóként kiszolgálják az embereket. Szerencsére kevés a meggondolatlan ítélkező Győrben és a többség fegyelmezetten viseli a helyzetet. Le a kalappal a győriek előtt, ahogy a nehéz helyzetekben szoktunk, most is összefogunk, és megtesszük, amit meg kell. Jelenleg egy fertőzöttről tudunk, aki tulajdonképpen nem is győri (mosonmagyaróvári, de a Petz-kórházban ápolják – a szerk.). Jelenleg azon is dolgozunk, hogy a Széchenyi István Egyetem 2017-ben átadott kollégiumában hozzunk létre egy olyan, orvosok és asszisztensek által felügyelt egészségügyi ellátóhelyet, ahol a lázas betegeket tudjuk megfigyelni. Már él az ingyenesen hívható +36-80/180-099-es zöld szám, amit öt, hatvanöt év feletti orvos fogad a nap 24 órájában. Azoknak, akik csak lázasak, drasztikusabb tünetek nélkül, nem biztos, hogy be kell menniük a kórházba, lehetnek influenzásak is.

Kik kerülhetnek ide? Miért fontos, hogy a kórházon kívül létrehozzanak egy ilyen intézményt?

Fokozott óvatosságra van szükség, hiszen a koronavírust a betegek jelentős része tünetmentesen vészeli át, pont ezért is veszélyes, ők láthatatlan hordozói a betegségnek. A kórház egyesével helyezi el azokat, akiknél a gyanú felmerül. Jelenleg Budapesten végzik ezeket a vizsgálatokat, négy napba telik, mire kiderül az eredmény. Hamarosan érkezik Győrbe egy vírusszerológiai készülék, ami segíti a kórház munkáját. Tehát, számítunk rá, hogy lesznek olyanok, akik megfigyelést igényelnek. Ha súlyosbodik a helyzetük, kórházba kerülnek. A magánellátásban dolgozó kollégák is aktivizálták magukat, felajánlásként kaptunk mentőautókat, amiket lélegeztetőgéppel is felszereltek. Ugyanakkor a kórházban a sürgős, más betegségekkel küzdőket is muszáj ellátni, ezért kell ezt meglépnünk. Többször felmerült a kérdés, hogyan lehetek egyszerre orvos és polgármester is? Hát puff, most abba a szituációba csöppentem, hogy orvosként vagyok polgármester, és rögtön egy nagyméretű orvosi problémával találom szembe magam. Nyilván vannak korlátaim ezen a téren, de az biztos, hogy a kommunikáció során az országos szervekkel és a helyi gyógyításban résztvevő apparátussal fél szavakból megértjük egymást.

Múlt vasárnap dr. Tamás László János, a Petz-kórház főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a kórház személyzete megközelítette teljesítőképessége határait. Mekkora problémát okozhat ez a későbbiekben?

Az egészségügyi dolgozók teljesítőképessége határtalan, ezt magamról is tudom. Látom, hogy a kollégáim milyen megfeszített módon dolgoznak nap mint nap. Köszönettel tartozunk nekik, hogy ezt bírják, éppen ezért próbálunk segíteni, ahol tudunk, például maszkok beszerzésében. Arra kell majd figyelni, hogy akik jelenleg erőn felül dolgoznak, megfelelő regenerációs lehetőség kapjanak, ha lezajlik a járvány. Ezért legalább fél éves kifutással kell számolni, ha pusztán az emberi oldalát nézzük. Gazdasági tekintetben ennél sokkal hosszabb idővel. Már 57 éves vagyok, de ilyen horderejű helyzettel még nem találkoztam. De ezt mérte ránk a sors, és ez egy főpróba is, ha azt vesszük, hogy léteznek ennél még magasabb halálozással járó járványok is.

Gazdasági szempontból is embert próbáló időszak elé nézünk, rengeteg kérdőjellel…

Szinte csak kérdőjelek vannak. Ha leállnak az üzemek, a vállalatok stabilitása, így az emberek jövedelme is bizonytalanná válik. Ennek kezelésére lesz egy alap, a gazdasági szakemberek készülnek a segítségnyújtásra országos szinten is. Megbíztam Szeles Szabolcs alpolgármestert, hozzon létre egy olyan operatív csapatot, amely követi a Győrben zajló gazdasági változásokat. Látnunk kell, hogy amikor vége van ennek a folyamatnak, mivel állunk szemben, milyen adókiesésekkel kell számolnunk, és mit tudunk tenni azért, hogy a vállalatok mielőbb talpra állhassanak. Az önkormányzathoz tartozó munkaerő tekintetében elmondható: hazaengedtük a 65 év felettieket és azokat, akik a gyermekük felügyeletét nem tudják biztosítani. A hivatal működik, a gyor.hu oldalon közzétettük a telefonszámokat, ahol elérik a hivatalnokokat. Az élet nem áll meg, dolgozunk tovább, ameddig a kormány nem dönt másként.

Az élet nem áll meg, sokan viszont ettől félnek, és úgy tartalékolnak, hogy másoknak esetleg nem marad fontos élelmiszerekből. Hogy látja, tényleg van mitől tartani ez ügyben?

Felhívást intéztem a győri vállalkozásokhoz, akik élelmezéssel foglalkoznak, hogy mindenkit lássanak el védőeszközzel, hiszen ők is fokozott veszélynek vannak kitéve, nem csak az egészségügyi dolgozók. Biztos vagyok abban, hogy nem lesz élelmiszerhiány, ettől nem kell rettegnünk. De a megszokott kontaktusokat el kell most hagynunk, és a fegyelmezettebb, három lépés távolságot megtartó életmódot kell elsajátítanunk. A tragédiát próbáljuk megelőzni, még időben.

De a pánikkeltéstől tartózkodjon mindenki, azzal csak még többen árthatnak.

Kapcsolódó témák: #egészség | #koronavírus |