Koronavírus

Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra

Fotó-illusztráció: MTI/Árvai Károly
MTI
2021.03.03. 06:17

A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra - hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

 A budapesti Honvédkórház orvosa elmondta: intézményük sürgősségi osztályára naponta 30-50 covid-beteg érkezik, ami “megdöbbentően magas szám”. A Honvédkórház két budapesti telephelyén kedden délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen – közölte.

Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők “levegőért küzdenek”. Nagyon súlyos állapotban vannak – tette hozzá.

“A lehető legtisztább lelkiismerettel azt mondom”, hogy aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik – fogalmazott.

Aki nem jelentkezik oltásra, vagy “válogatni szeretne érzelmi alapon”, az hibázik, veszélyezteti saját és hozzátartozói életét. Aki pedig fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – figyelmeztetett Péter Ádám.

A szakorvos leszögezte: egyértelműen, szakmai biztonsággal kijelenthető, hogy a Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak és hatásosak. Aki jelentkezik az oltásra, az megkapja a neki megfelelő oltást – tette hozzá.

Egészségügyi dolgozó Oltva vagyok feliratú kitûzõt visel, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ székhelyén kialakított oltóponton
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #vakcina | #védőoltás |