Védőoltás

Az indiai mutáns ellen is védenek

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hajba Ferenc
2021.05.25. 08:01

A koronavírus elleni Pfizer, valamint az AstraZeneca vakcina indiai mutáns elleni hatékonyságát vizsgálták Nagy-Britanniában.

A PA brit hírügynökség tudomása szerint az április 4-e és május 16-a közötti időben a Public Health England kormányhivatal felkérésére végezték el a vizsgálatokat.

A Pfizer két héttel a második oltás után az angol változat ellen 93 százalékban, az indiai mutánssal szemben 88 százalékos biztonsággal véd.

Az AstraZeneca hatása az indiai mutáns esetében 60 százalékos, a brit vírus ellen pedig 66 százalékban eredményes.

Az első oltás után három héttel mindkét vakcina csak 33 százalékos hatékonyságot mutatott. Hancock brit egészségügyi miniszter az eredményeket úgy kommentálta: bebizonyosodott, hogy mindkét vizsgált vakcina hatásos, s az indiai vírus esetében is jó eséllyel gátolja meg a fertőzést.

Amennyiben mégis elkapjuk a vírust, a vakcinák hatására igen kicsi a valószínűsége annak, hogy a második oltás után bárki súlyos, életveszélyes helyzetbe kerüljön.

A második oltás azonban e két vakcina esetében mindenkinek szükséges, hívta fel a figyelmet a miniszter. A nemzetközi sajtó szerint egyelőre ennyire átfogó, minden korosztályt érintő célzott vizsgálat csak erre a két vakcinára készült.

A szakemberek hozzáteszik: ez nem azt jelenti, hogy a többi ne volna hatékony a mutánsok ellen.

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #védőoltás |