Kortárs Irodalmi Estek Henri Gonzoval
A dalszerző saját szerzeményei mellett versmegzenésítéseket valamint magyar dalokat is hallgatunk feldolgozva.
Családi emlékezet – nemzeti emlékezet
Miként hatnak ránk a családi történetek hosszútávon? Milyen reflexek, bevésődések, szokások hagyományozódnak a családban észrevétlenül nemzedékről nemzedékre? Miképp lehetséges, hogy saját családunk története a nemzeti emlékezet fundamentuma is egyszersmind? Ezekről és hasonló kérdésekről beszélgetünk Petri Lukács Ádámmal a győri MCC-ben.
Nőnapi rendezvényt tart a győri német önkormányzat
Március 7-én, este fél hattól a Kazinczy utca 4. szám alatt várják az érdeklődőket a „Szerelmünk, a Nő" című előadásra.
Kiállításmegnyitó az iparkamara székházában
Az Art World Hungary Egyesület 2024 év tavaszát egy új tárlattal köszönti március 7-én, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Székházában „Tavasz van" címmel.
Egyedi EgyüttESték
Az Essencia Élmény Központ tavasszal is izgalmas előadásokra hívja az érdeklődőket.
“Az égi szeretet láncait kedveljétek” – Jobbágyi Zsolt előadása
A Magyar Évezredek előadás-sorozat következő része.
Teremtésvédelmi keresztút Gérecz Imre pannonhalmi bencés szerzetessel
A Pannonhalmi Főapátság programja.
II. Sokorói Gálaest
Zenés műsorok, énekesek, híres közéleti személyeségek, világklasszis sportolók, művészeti tárgyak árverése, értékes relikviák, tombola, fantasztikus böjti vacsora Sokorói kenyérrel, Csaba Testvérrel asztali áldásával - a többi között ezt kínálja a II. Sokorói Gálaest.
Tudomány és művészet: új előadás-sorozat indul Győrben
A győri tudományos ismeretterjesztés több, mint 150 éves hagyományait folytató TIT Pannon Egyesülete a Tudomány és Művészet kapcsolatát bemutató előadás-sorozatot indít a Kisfaludy Károly Könyvtár Rendezvénytermében.
Gyümölcsfák telepítése, fajtakínálat. Gyümölcsritkítás praktikái – előadás
Előadó: Patasi János kertész.
Egy kávé – egy festmény
A Café Kultúr és a Rómer Múzeum új programsorozatot indít, amelyben a múzeum képzőművészeti gyűjteményének egy-egy kiemelkedő alkotását állítják középpontba.
Új év, új fogadalmak, új célok, és új kezdeményezések!
A frissen alakult, győri központú, Rába Kamarazenekar tart koncertet február 28-án 19:00-20:45-ig a Zsinagógában.
Szabad egy táncra? Erőszakmentes kommunikáció tánccipőbe bújva
„Az EgyüttEsték, az erősebb párkapcsolatokért" című előadássorozat újabb állomásához érkezik február 28-án, szerdán Győrben.
A dolgok ismerete
A Győri Egyházmegye, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezete és a Bencés Diákok Győri Egyesülete közös szervezésében Szikora Józsefnek, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztőjének A dolgok ismerete című kötetét bemutató beszélgetésre kerül sor február 27-én (kedden) 17.00 órai kezdettel, a Szent László Látogatóközpont rendezvénytermében (Győr, Káptalandomb 11., bejárat a székesegyház apszisa felől).
Idegenvezetők Világnapja Győrben
A Gyere Győrbe csapata izgalmas sétával készül az Idegenvezetők Világnapján. A részvétel ingyenes!