Legszebb konyhakert

Ismét Győr környéki kert hozta el a díjat

Fotó: Kertbarát
Ferenczy Balázs / MTI
2020.11.11. 08:32

A kitüntetés Kertbarát Magazinunknak is nagy dicsőség.

Ujhelyy Károly, a Győr+ Média Kertbarát Magazinjának állandó szakértője, hobbykertész évtizedek óta kertészkedik feleségével. Hitvallása a “kertészkedés másként” elv, a témában sikeres Facebook oldalt is üzemeltet, s nem először indult már el a versenyen.

Sári Kovács Szilvia, a Magyarország legszebb konyhakertjei programigazgatója elmondta: idén 230 településről 1840 kerttel neveztek a versenyre, ami a tavalyi 378 település 2500 nevezéséhez képest nem jelentős visszaesés a járványhelyzet ellenére.

A program eddigi történetében 15 642 nevezéssel 87 225 kertművelő tevékenykedett a kertekben, akiknek több mint a fele húsz év alatti volt – ismertette. Elmondta: sok óvoda, iskola és tavalytól már bölcsődék is csatlakoztak, és egyre több szociális intézmény vesz részt a programban, illetve hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek által gondozott kertekkel is pályáztak.

Idén három életműdíjat is kiosztottak azoknak, akik már a negyedik alkalommal nyertek el országos minősítést.

A hír különlegessége, hogy Károly két éve is indult már a versenyen, akkor is kitüntetéssel díjazták fáradozásait. Gratulálunk az elismeréshez, továbbra is számítunk tapasztalataira, véleményére a Kertbarát Magazinban!

Ujhelyy Károly a Győr+ TV Kertbarát műsorában is bemutatkozott, csodálja meg mesebeli kertjét!

Kapcsolódó témák: #Kertbarát | #természet |