Győr+
2018.10.16. 19:33

Győri az ország legszebb konyhakertje

Kertbarát Magazinunk kertésze büszkélkedhet idén a "Magyarország legszebb konyhakertje" címmel.

Minden eddiginél több, összesen 370 település nevezett be, több mint 2000 jelentkezővel a Magyarország legszebb konyhakertje vetélkedőre – mondta el Kovács Szilvia, a program ötletgazdája és főszervezője a hétfői díjátadón Budapesten.

A Győr+ Rádió Kertbarát Magazinjának szakértője, Ujhelyy Károly méltán lehet büszke gyönyörű konyhakertjére. A verseny színvonalát jelzi, hogy 100 településről 235 kertet jelöltek országos díjra a települési zsűrik, és az országos bírálók 37 település 45 kertjének osztották ki a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat. A sok gyönyörű kert közül nehéz volt választani, ami a végeredményben is meglátszik.

 

 

Ujhelyy Károly, hobbykertész “zártkert vegyes” kategóriában három másik kertésszel megosztva vehette át az első díjat. A többi kategóriában szintén megosztott helyezések születtek. Károlyt a díjátadó után telefonon értük utol, aki elmondta, nagyon örül az elismerésnek, hiszen szívvel-lélekkel műveli kertjét. Fontos számára, hogy a kert ne nyűg legyen, amiben csak munkát látunk, hanem aktív kikapcsolódásunk részévé váljon, családunk és a gyerekek is örömüket leljék benne. Azt is megtudtuk, hogy idén balkonkert kategóriában nem osztottak ki díjat, mert a nagy hőség kiégette és értékelhetetlenné tette a jelentkezők munkáját.

 

 

Kertészekhez méltóan, jókedvű és barátságos légkörben adta át a díjakat Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, és Kovács Szilvia, a kertmozgalom kitalálója, Karcag város alpolgármestere. Szakértőnket felesége, Vámosszabadi polgármestere, Ambrus Gellért és koordinátora, Berényi Éva kísérte el a fővárosba.

 

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a díjkiosztón kiemelte: a kert társadalmi és gazdasági haszna jelentős, mert a művelt kert a vegyszermentes magyar termék előállításához, a biológiai sokféleség megőrzéséhez, védelméhez, és a kertkultúra környezetkímélő ápolásához járul hozzá. A 2012-ben indult legszebb konyhakertek programnak nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy egyre többen látnak hozzá a konyhakerti munkához, a programot az agrártárca és háttérintézményei a kezdetektől támogatják – mondta. A programban 2015 óta minden megye részt vesz, amit jelentős eredménynek nevezett. Kovács Szilvia kitért arra is, hogy a 2018-as vetélkedőt “A termőföld, a talaj védelme a Riolittufa támogatásával” mottóval hirdették meg, hogy minél több talajkímélő művelési, vízgazdálkodási módszert, természetes talajjavítókat alkalmazzanak a kertekben. A 2018-as évet értékelve elmondta, hogy 71 új település indult, a résztvevők a nagybani piaci árakat figyelembe véve 700 millió forint értékű árut termeltek meg.

 

 

Ferenczy Balázs / MTI
Fotók: Ujhelyy Károly, Ujhelyy Attila