Idegennyelvi napok 2020
A szeptember 21-25. között zajló rendezvénysorozatban filmvetítések, rendhagyó nyelvórák, papírszínház és koncert szerepelnek.
Emléktáblát kapott Esterházy Móric
Gróf Esterházy Móric miniszterelnök porcelán emléktábláját avatták fel szombaton a Széchenyi téren álló Czuczor Gergely Bencés Gimnázium épületének falán.
Száz karikatúra a jubileumra
Dr. Dézsi Csaba András polgármester előszavával megjelent a Győrött élő újságíró, Joó József tizenharmadik karikatúra-kötete. Tulajdonképpen a jubileumi, huszadik könyvszalonra készült. Száz rajz szól két évtizedről, kultúráról, szabadságról, eseményekről. A cím bizonyító, döntő: Yoyográfia.
„Nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani”
A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása - nyilatkozta az országos tisztifőorvos pénteken.
Galgóczi Erzsébet felolvasóest
Felolvasóesttel emlékeznek meg a 90 éve született győri írónőről, Galgóczi Erzsébetről augusztus 17-én, 18 órától a ménfőcsanaki Bezerédj-kastályban.
Zenés beszélgetés Rakovszky Zsuzsával
Írás a porban – zenés beszélgetés Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas íróval.
Elmarad! A 20 éves Győri antológia és én
A Győri Antológia Kör tagjai beszélgetésre invitálják az érdeklődőket szeptember 16-án 16 órától a Dr. Kovács Pál Könyvtárba.
Előadás a lelki egészségről
A mentálhigiéné szerepe mindennapi életünkben címmel hallható előadás a könyvtárban.
„Kérlelhetetlen és kemény volt”
Az író már azt is megnézi, hova szülessen – állítja pályája emlékezetében Galgóczi Erzsébet, akit éppen kilencven évvel ezelőtt adott vidékünknek a sors.
A tatai siker csak a bemelegítés volt a SZESE sárkányhajósainak
Jól sikerült a hétvége a győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) sárkányhajó-szakosztályának: a XIV. Tata Kupán háromszor is a dobogó legfelső fokára állhattak. Hegedüs Péter tanítványai számára ez volt a főpróba az október 2-i országos egyetemi bajnoki döntő előtt, amelyet idén Győrben, a Mosoni-Duna holtágán rendez a Magyar Sárkányhajó Szövetség – feltéve, hogy az aktuális járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.
Hétvégére ajánljuk!
Gazdag programkínálat várja a győrieket ezen a nyárias hétvégén. Többek között különböző nemzetek ételeit kóstolhatjuk meg, megismerhetjük Blaha Lujza győri kötődéseit, grafikai és fotókiállításra mehetünk, és nyárbúcsúztató eseményeken is részt vehetünk.
Kívül-belül megújult a Hittudományi Főiskola
Külső, belső megújuláson esett át a Káptalandombon található, a Győri Egyházmegye tulajdonában és fenntartásában működő Brenner János Hittudományi Főiskola épülete, melyet szerdán mutattak be és áldottak meg ünnepélyes keretek között.
Tizenhárom bűvös tükör – Mesék felnőtteknek
Mirtse Zsusza könyvbemutatója szeptember 10-én 17 órakor kezdődik a győrszentiváni Kossuth Lajos Művelődési Házban.
Grafikától a geometriáig
Sz. Kovács Ildikó képzőművész Grafikától a geometriáig című kiállítása nyílik a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Örkénységek – pódiumműsor
A budapesti Szabad Ötletek Színháza az Örkénységek című groteszk irodalmi műsorát adja elő a győri könyvtárban.
Ingyenes családi programok és ajándékkoncert a győrieknek
Nyárbúcsúztató rendezvények, koncertek és termelői piac is várja a győrieket szeptember első hétvégéjén. Városunkban lép fel többek között Nagy Feró, Budai Beatrix és Dócs Péter, Soltész Rezső, a The Voices sztárjai, és Demjén Ferenc.
A győri gázgyár 150 éves története
Folytatódik a Legendás győri gyárak című előadássorozat a Kisfaludy Károly Könyvtárban.