Az erő, ügyesség, taktika diadala
28 akadály, minimum 750 méter futás és egy életre szóló élmény. Ez a jellemzője a Hajszának, amit idén először rendeztek meg Győrben.
28 akadály, minimum 750 méter futás és egy életre szóló élmény. Ez a jellemzője a Hajszának, amit idén először rendeztek meg Győrben.
Két bronzéremmel és előkelő helyezésekkel tértek haza a Vitál Judo Club versenyzői a Cegléden rendezett Ifjúsági Országos Bajnokságról és a Diák A, B korosztályos Országos Bajnokságról Kecskemétről. Cegléden 138, Kecskeméten 370 versenyző között értek el kiváló eredményt a klub fiatal judósai.
Nem léphet pályára a Wales-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn Kleinheisler László, akit a horvátok elleni idegenbeli találkozón állítottak ki.
Nisikori Kej, a japánok első számú férfi teniszezője sérülés miatt ebben az évben már nem lép pályára.
Esély Sportnapot tartottak a győri Olimpia Parkban, ahol a 22. játékos versenyre 22 csapat adta össze erejét. A fogyatékkal élők és ép társaik közös rendezvényét a Máltai Szeretetszolgálat Győr-Moson-Sopron megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Háza szervezte, ahol a pályán igazi csapatjátékban vehetett részt mindenki.
A Győri röplabda szakosztály játékosai két meccset is játszott a hétvégén. A férfi NB II csapat a Dunaújvárossal, a női NB II pedig a szombathelyiekkel mérkőzött meg.
A WKW ETO FC hazai pályán mérkőzött meg a Vác csapatával vasárnap, az NB II-es labdarúgó bajnokság vasárnapi, 13. fordulójában.
A Sopron hat pont különbséggel győzött Győrben a női kosárlabda NB I vasárnapi rangadóján.
A Gyirmót FC a Kazincbarcikával csapott össze Putnokon, a Várady Béla Sportközpontban, az NB II-es labdarúgó bajnokság vasárnapi, 13. fordulójában.
Hazai mérkőzéssel mutatkozott be a női kosárlabda Európa-kupában az UNI Győr Mély-Út.