Tóth és Kiss Siófokra igazolt
Két válogatott kézilabdázó, Tóth Gabriella és Kiss Nikolett az Érd csapatától az EHF Kupa-címvédő Siófok KC együtteséhez igazolt.
Két válogatott kézilabdázó, Tóth Gabriella és Kiss Nikolett az Érd csapatától az EHF Kupa-címvédő Siófok KC együtteséhez igazolt.
Az eddigi teljes bizonytalanság után egy váratlan fordulat: a júliusi Osztrák Nagydíjjal kezdődhet a 2020-as Forma-1-es idény. Ha ez így van, akkor augusztus 2-án lesz magyar futam is a Hungaroringen. Egyelőre persze nézők nélkül.
Távozott a horvát bajnoki címvédő Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Nenad Bjelica.
Káprázatos éve volt tavaly: a balján Cseh László, a jobbján pedig Milák Kristóf állt, amikor a két világklasszis előtt megnyerte a magyar bajnokságot 100 méteres pillangó úszásban. Így szerezte meg a tokiói kvótát, egyúttal átvette a vezetést a világranglistán is.
Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke lemondott tisztségéről, döntését az elnökség szerdán elfogadta.
A koronavírus-járvány miatt két hónappal elhalasztották a világ legnagyobb és leghíresebb országúti kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t.
Távoztak a válogatott játékosok és a külföldi kézilabdázók az Érd női csapatától.
Bódi Bernadettel készült egy interjú, amit a Győri Audi ETO KC hivatalos oldalán olvashatunk. Berni mesél az otthon töltött napokról, a járvány miatt kialakult különleges helyzetről, ahol most belefér az időbe a kert kicsinosítása is.
A tavasszal elmaradt versenyeket már nem pótolják, és március tizenegyedikével lezárták a sorozatot.
Tíz kiemelkedő munkát végző tanár és edző kapta meg a rangos elismerést, további 24 személy munkáját oklevéllel ismerte el a MOL Alapítvány.