Fölényes győzelem a Békéscsaba ellen
Meggyőző játékkal, 0-1-ről fordított az ETO, végül három gólos fölénnyel győzte le alföldi ellenfelét.
Meggyőző játékkal, 0-1-ről fordított az ETO, végül három gólos fölénnyel győzte le alföldi ellenfelét.
A Simple Női Liga 9. fordulójában Üllőre látogatott az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata, ahol az együttes 2-0-s győzelmet aratott.
Kicsit lassabban indult be a játéka a csapatnak a szombati mérkőzésen, azonban folyamatosan növelték az előnyüket, így magabiztos győzelem lett a vége.
A jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 33-28-ra legyőzte Romániát a Tatabányán rendezett szombati edzőmérkőzésen.
Elképzelhető, hogy a 2024-es, Párizsban sorra kerülő ötkarikás eseményt követően befejezi pályafutását Kopasz Bálint. A Győri Graboplast VSE olimpiai, világ- és Európa-bajnok 25 esztendős kajakosa azért gondolkodik a visszavonuláson, mert nemcsak a sportot illetően vannak komoly céljai, hanem a civil életében is szeretné megvalósítani az álmait.
Egy forradalmian új formát választottak a tehetségek kiválasztására ebben a versenyidényben az államilag támogatott kézilabda akadémiák.
Hatalmas bravúrt hajtott végre a Ferencváros labdarúgócsapata, amely hazai pályán 1-1-et ért el a Monaco ellen az Európa-liga főtábláján. A zöld-fehérek így, az 5. forduló után bebiztosították továbbjutásukat a csoportból.
A Győr nagy hajrával, egyetlen ponttal nyert az izraeli Makkabi Bnot vendégeként csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa nyitófordulójában.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 18 kategóriában díjazta az idei év legjobb sportolóit és trénereit, s a csütörtöki ünnepségen köszöntötte a sportág két új mesteredzőjét is.
Megkezdődtek a tárgyalások a Győri Audi ETO KC játékoskeretét illetően a következő szezonra. Az első csapatot üzemeltető Győri ETO Kft. hosszútávú stratégiájának megfelelően olyan szerződések megkötését tervezi, amely biztosítja az első csapat eredményességét a jövőben is. Az első kontraktusok megszülettek, így biztossá vált, hogy Linn Blohm és Stine Oftedal is Győrben szerepel majd a 2023/24-es idényben.