Régió
Kárpát Zsolt 2022.03.30.

Sportcsarnok épül Péren

Letették a sportcsarnok alapkövét Péren. Az itt élők sok éves álma teljesül azzal, hogy megépülhet a létesítmény, emelte ki a Kara Ákos a térség országgyűlési képviselője. A beruházás a Péri Önkormányzat, a Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség összefogásával valósulhat meg, közel 1 milliárd forint támogatás felhasználásával. Az új sportcsarnok a kiemelt szintű sportoláson túl a helyi közösségek napi szintű sportolására is alkalmas lesz.

Győr+ 2022.03.29.

Átadták Sopronban a rendészeti integrált központot

A belügyminiszter és a tárca vezetésének, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a társ- és együttműködő szervek, Győr-Moson-Sopron megye és Sopron városa, illetve a kivitelező cégek vezetőinek, képviselőinek, a terület országgyűlési képviselőinek, a környező települések polgármestereinek, és az ott szolgálatot teljesítő állományok részvételével március 28-án átadták a Sopron Rendészeti Integrált Központot. A bruttó 11 292 915 373 forint értékű állami beruházással az első olyan épület valósult meg Magyarországon, amely több rendvédelmi szervnek biztosít korszerű, kiváló ergonómiájú elhelyezést.

Győr+ 2022.03.29.

A falusi csokos településeken tarthat ki a lakáspiaci lendület

A kedvezményes építésre, vásárlásra vagy lakóingatlan-bővítésre lehetőséget nyújtó falusi csok bevezetése nyomán az érintett több mint 2 ezer településen összességében az eladó lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 160 ezer forintra nőtt a 2019-es 101 ezer forintos szintről.

Győr+ 2022.03.28.

Késnek a vonatok a győri vonalon

Ikrénynél meghibásodott a biztosítóberendezés, emiatt a győri vonalon közlekedő szombathelyi és soproni InterCity vonatok késésére és járatkimaradásokra kell számítani - tájékoztatott a Mávinform hétfő délelőtt a Facebook-oldalán.

Győr+ 2022.03.25.

Adjon vért, mentsen életet!

A győri Regionális Vérellátó Központ és a Magyar Vöröskereszt területi szervezeteinek jövő heti programját közöljük.