Beruházás

Sportcsarnok épül Péren

Fotó: Marcali Gábor
Kárpát Zsolt
2022.03.30. 14:20

Letették a sportcsarnok alapkövét Péren. Az itt élők sok éves álma teljesül azzal, hogy megépülhet a létesítmény, emelte ki a Kara Ákos a térség országgyűlési képviselője. A beruházás a Péri Önkormányzat, a Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség összefogásával valósulhat meg, közel 1 milliárd forint támogatás felhasználásával. Az új sportcsarnok a kiemelt szintű sportoláson túl a helyi közösségek napi szintű sportolására is alkalmas lesz.

A településen az elmúlt időszakban már számos fejlesztés megvalósult, és most az itt élők régi vágya teljesül az új létesítménnyel, hangzott el szerda délelőtt Péren.

„Hosszú évekkel ezelőtt képzelte el a település, hogy mindenképpen szeretne megépíteni egy sportcsarnokot. Az elmúlt években a kormányzati döntéseknek és a kiválóan működő sportszövetségek köszönhetően több helyen épülhet meg különböző sportlétesítmény. Országgyűlési képviselőként nekem az a célom, hogy folyamatosan fejlődjön a térség” – hangsúlyozta Kara Ákos országgyűlési képviselő.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is jelen volt az eseményen. Kiemelte: a Péri fejlesztés jó példa arra, hogy egy összetartó közösség sok mindent el tud érni. „Ha egy közösség tudja, hogy mit szeretne, a polgármester képes ezeket a terveket megfogalmazni, és ha van a térségnek egy jó országgyűlési képviselője, akkor a települések ilyen fejlesztésekbe tudnak belevágni.”

A létesítmény a kiemelt szintű sportoláson túl, a helyi közösségek napi szintű sportolására is alkalmas lesz.

„Ezzel a falu tulajdonképpen a tömegsportokat is támogatja és köszönjük a Kosárlabdázók Szövetségének a segítségét. Bízunk benne, hogy ez a csarnok a településnek egy méltó eszköze lesz arra, hogy a tömegsport eseményeket itt meg tudjuk rendezni.” – mondta Biliczki József péri polgármester.

A sportszakmai elvárások mellett egy ilyen létesítmény és a sport közösségépítő szerepét hangsúlyozta Fűzy András a Széchenyi Kosárlabda Akadémia elnöke. „Amit a sportneveléssel és az egészséges életmód kialakításával tudunk létrehozni, ez az a küldetés, ami nekünk a legfontosabb. Természetesen szeretnénk, ha a kosárlabdázást minél többen megkedvelnék. Itt hiánypótlásról is beszélhetünk, mert a kistelepüléseken a labdás sportágak nem voltak elérhetőek.”

A tervek szerint várhatóan jövő júniusra épülhet meg a péri sportcsarnok.

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #építkezés | #híradó | #kosárlabda | #Pér | #sport |