Hirdetés
Katasztrófavédelem

Átadták Sopronban a rendészeti integrált központot

Fotók: Szőke Péter/Ruskáné Takács Anita
Győr+
2022.03.29. 12:34

A belügyminiszter és a tárca vezetésének, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a társ- és együttműködő szervek, Győr-Moson-Sopron megye és Sopron városa, illetve a kivitelező cégek vezetőinek, képviselőinek, a terület országgyűlési képviselőinek, a környező települések polgármestereinek, és az ott szolgálatot teljesítő állományok részvételével március 28-án átadták a Sopron Rendészeti Integrált Központot. A bruttó 11 292 915 373 forint értékű állami beruházással az első olyan épület valósult meg Magyarországon, amely több rendvédelmi szervnek biztosít korszerű, kiváló ergonómiájú elhelyezést.

Hirdetés

A rendezvény kezdetén behozták a soproni rendőrkapitányság, illetve a hivatásos tűzoltó-parancsnokság csapatzászlaját, majd megérkezett dr. Pintér Sándor belügyminiszter dr. Balogh János rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány és dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató kíséretében. A jelentés beadását és a Himnusz hangjait követően Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes ismertette a beruházás előkészítésének és kivitelezésének menetét, kiemelve: mindez egy ekkora objektumhoz képest igen gyors munkálatokat jelentett. A vezérőrnagy szólt azokról az építészeti, műszaki és technikai részletekről is, amelyeknek köszönhetően most egy, a 21. századi követelményeknek megfelelő objektumot vehetnek birtokba a mai naptól itt szolgálatot teljesítők. 

A tábornokot követően Barcza Attila országgyűlési képviselő mondott beszédet, majd a belügyminiszter emelkedett szólásra. Pintér Sándor köszöntőjét azzal kezdte: „a jog uralma, a szabadság, a biztonság, a rend – ezek egy jól működő demokrácia ismérvei. Ezen alapértékek megvalósítása teszi Magyarországot jól működő, jól szervezett, demokratikus országgá, Sopront pedig egy jól működő, élhető várossá”.

A belügyminiszter ezek után emlékeztetett arra, hogy Győr-Moson-Sopron megye és Sopron város fejlődése az elmúlt négy évben igen jelentős volt, elég csak az M85-ös gyorsforgalmi útra, a Lövér-programra, vagy Sopron történelmi belvárosának rekonstrukciójára gondolni. Ezen fejlesztések sorába illeszkedik a mostani beruházás is. A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy a rendvédelmi szervek társadalmi elismertsége hagyományosan élenjáró, ezt pedig az általános feladatok magas szintű teljesítésével, a különféle veszélyhelyzetekben mutatott kimagasló helytállással érték el. Az integrált központtal kapcsolatban Pintér Sándor úgy fogalmazott: az épület megfelel a 21. század követelményeinek, korszerű és komfortos. Hozzátette: „Az épület csak egy lehetőség, egy támogatás a jó munkavégzéshez. A benne dolgozók tudása, felkészültsége, munkaszeretete az, ami biztosítja a további sikereket, eredményeket, a társadalom elismerését.”

A beszédek után a belügyi tárca vezetője elismeréseket adott át. Szakterületén huzamos ideje végzett, kimagasló színvonalú vezetői tevékenysége elismeréseként belügyminiszteri jutalmat vehetett át Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes, Porvan János tűzoltó alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság osztályvezetője, Babella-Lukács Katalin rendőr őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság munkatársa, valamint Tremmel Nándor rendőr főtörzszászlós, a Soproni Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka. 

Az ünnepélyes átadó következő momentumaként Horváth Imre prépost-városplébános megáldotta az épületkomplexumot és a benne szolgáló állományt. Mindezek után a belügyminiszter, Barcza Attila, dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, valamint az országos rendőrfőkapitány és az országos katasztrófavédelmi főigazgató átvágta a komplexum átadását szimbolizáló nemzetiszín szalagot. Ezután Pintér Sándor átadta az épület díszkulcsait dr. Herczeg Zoltán rendőr alezredes, soproni rendőrkapitánynak és Molnár Sándor tűzoltó ezredesnek, a soproni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjének. Mindezek után a vendégek bejárták a létesítményt. 

A soproni hivatásos tűzoltó-parancsnokság működési területe huszonhét települést ölel fel, ötszázhatvannégy négyzetkilométeres területen több mint hetvenezer ember biztonságáról gondoskodnak a tűzoltók, akiket 2021-ben több mint négyszáz káreseményhez riasztottak. A gépjárműparkot két gépjárműfecskendő, egy vízszállító jármű, egy magasból mentő, egy műszaki mentő gépjármű és két erdőtüzes gépjármű alkotja. A soproni katasztrófavédelmi kirendeltség illetékességi területéhez harmincnyolc település tartozik. A kirendeltség és a tűzoltóság eddig a Várkerület közvetlen szomszédságában, a belvárosban volt, ez számos hátránnyal járt. Az 1911-ben átadott, több mint száztíz éves épület mára több szempontból is elavult, ezért a közelmúltban több, halaszthatatlan fejlesztésen esett át, ugyanakkor további, csaknem teljes felújításra is szükség lett volna, a terület szűkös volt a készenléti szerek számára éppúgy, mint a kirendeltségnek és a tűzoltóság állományának. A most átadott épületkomplexum tervezése 2020 decemberében kezdődött, és tizenhat hónap elteltével birtokba is vehették új helyüket a kirendeltség és a tűzoltóság, valamint a Soproni Rendőrkapitányság, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat munkatársai. 

Az ingatlanegyüttes 11 ezer 526 négyzetméteres területéből a katasztrófavédelem a Selmeczi és Vitnyédi utca sarkán lévő telekrészt, 3 ezer 350 négyzetmétert használ ezentúl. A laktanya épülete a mosóval együtt nyolc szerállással rendelkezik. Az épület két nagyobb részegységre tagolódik, az egyik az irányítási, a másik a legénységi szárny. Előbbiben kaptak helyet a kirendeltség, a tűzoltóság, a kéményseprőipari szolgáltató irodái, a híradóügyelet és pihenője, de egyebek mellett ott található az emlékszoba, több tárgyaló és az irattár is. Az épületszárny alatt tizenhárom jármű elhelyezésére alkalmas mélygarázs kapott helyet. A legénységi épületszárny földszintjén a szerállások és a kiszolgálóhelyiségek (védőruha-tároló, -mosó, védőeszközraktár, karbantartó helyiség, tömlőmosó, -szárító, palacktöltő és kompresszor-helyiség), az emeleten pedig a hálókörletek találhatók, és ott van a tanterem, a klubhelyiség, az öltöző, az étkező és az edzőterem is. Szintén ebben a szárnyban alakítottak ki négy szolgálati lakást is. Az udvaron több sportág gyakorlására is alkalmas sportpálya várja a kollégákat. 

Összességében elmondható, hogy az új épület huszonegyedik századi követelményeknek megfelelő munkakörülményeket tud biztosítani a katasztrófavédelem készenléti és a hivatali munkarendben dolgozó állományának, emellett az ingatlan elhelyezkedése, megközelíthetősége jelentősen javítja a reakcióidőt, szükség esetén pedig igénybe lehet venni a kialakított veszélyhelyzet-kezelési központot is. 

Hirdetés