Hat körözött rendőrkézen
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök összesen hat körözött személlyel szemben intézkedtek.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök összesen hat körözött személlyel szemben intézkedtek.
Bár büntetőeljárás indult ellene, mégis óriási szerencséje volt annak a húszas éveiben járó nőnek, akivel szemben a Győri Járási Ügyészség most vádat emelt.
Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgaztóság Győr ismét átadta kiválóan teljesítő munkatársainak az Észak-dunántúli Vízügyért Díjat és Innovációs Díjat és egyben köszönetüket fejezték ki a kiemelkedő teljesítményekért.
Szalagkorlátnak hajtott egy személyautó a 85-ös főúton Rábapatona térségében, a Csorna felé vezető szakaszon.
A Győri Járási Ügyészség három nővel és az egyikük fiával szemben lopás miatt emelt vádat.
Bakonypéterd közelében lassítja a forgalmat a baleset.
A kazánház ablakai kiszakadtak a detonációtól.
A Központi Statisztikai Hivatal negyedévente teszi közzé statisztikáit, amely áttekintést nyújt Budapest, valamint a 19 vármegye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról. Ebből kiderült, a főváros után megyénkben keresnek a legtöbbet, havi nettó 346 190 forintot átlagosan.
A baleset a sztráda főváros felé vezető oldalán történt, a 61-es kilométernél.
A baleset során a gyalogos megsérült, ezért őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.