Kis híján tragédia lett a kerékcseréből, mentőhelikoptert kellett hívni
Teherautója alá szorult kerékcsere közben az a 60 év körüli sofőr, akit kollégái szabadítottak ki az út szélén álló jármű alól.
Teherautója alá szorult kerékcsere közben az a 60 év körüli sofőr, akit kollégái szabadítottak ki az út szélén álló jármű alól.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek kedden délután a győri rendőrök.
A forgalom egy sávon váltakozva halad a baleset miatt.
Több mint 220 millió forintból bővítik az év végére a Győr-Moson-Sopron vármegyei Gönyűn a Kék Duna Óvoda és Bölcsőde épületét, ahol további ötven óvodáskorú gyermeket helyezhetnek majd el. A beruházás a Széchenyi Terv Plusz program részként valósul meg.
Az M1-es autópályán, Budapest felé, a 85-ös jelű Komárom-Kisbér csomópont után baleset történt.
Az M1-es autópályán, a főváros felé vezető oldalon, Bábolna-Ács csomópont után két tehergépkocsi ütközött össze.
Sikeres hétvégén vannak túl az Ásványrárói Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagjai, akik megfelelően teljesítettek a kötelező, éves minősítő gyakorlaton.
Az elmúlt napok csapadékos időjárása a nyugati folyóinkon megtette hatását, ugyanis kisebb-nagyobb árhullámok indultak el rajtuk. Nemcsak az ország tájai kaptak kiadós öntözést, hanem az Alpok keleti része is, így a vízgyűjtőkön sok csapadék halmozódott fel, mely felduzzasztott több folyót is.
Társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla csütörtökön egy férfit. Felesége társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt hat év fegyházbüntetést kapott - tájékoztatta a táblabíróság döntéséről a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-t.
Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani április 16-án, vasárnap a délelőtti órákban a Győr-Kecskemét útszakaszon. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred katonai eszközöket szállít az M1, M0 és M5-ös útvonalon.