Juice – A sarki fény hátteréről
Ritka és rendkívül látványos jelenséget figyelhettek meg, akik vasárnap este felnéztek az égre. Rózsaszínes, pirosas árnyalatokban pompázott a leginkább csak a sarkköröknél ismert jelenség, az északi fény.
Ritka és rendkívül látványos jelenséget figyelhettek meg, akik vasárnap este felnéztek az égre. Rózsaszínes, pirosas árnyalatokban pompázott a leginkább csak a sarkköröknél ismert jelenség, az északi fény.
Egy előadó életében sokféle elismerés létezhet, az egyik legkomolyabb, ha neves hangszergyártó cégek kérik fel őt nagykövetnek. A győri énekesnő, RockMilady most átélheti ezt a megtiszteltetést, sőt húga, BassSister is büszke IBANEZ basszusgitár tulajdonos lesz hamarosan.
November 10-12. között huszonkettedik alkalommal rendezik meg a város egyik legnagyobb könyves eseményét a Győri Könyvszalont, amelynek a Nemzeti Színház és a Kisfaludy Károly Könyvtár ad otthont. A szokásos könyvvásár mellett ezúttal is gazdag programkínálattal készülnek a szervezők, így az olvasók pódiumbeszélgetéseken, dedikálásokon is találkozhatnak a szerzőkkel.
Győrben fontos a kultúra ápolása, a művészeti értékek gyarapítása, ezért is örömteli, hogy január óta töretlen sikerrel fut Petőfi egykor és most című sorozatunk, melynek kitalálásában és felépítésében Farkas Mónika vállalta a főszerepet. Műsorvezetőnk hétfőn este Kszel Attilát látja vendégül, hogy közösen egy kis irodalmi időutazásra hívják a hallgatókat az éterben.
Az országban egyedülálló kezdeményezés az a központ, amely három győri szociális intézmény és az Audi Hungária összefogásával valósulhatott meg. A Fogadó névre keresztelt új adománykezelő ház Adyvárosban, az egykori kék diszkont helyén kezdte meg működését október elején.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Győri Szakképzési Centrum október 27-én Pályaválasztási Kiállításra várja a diákokat és a szülőket a kamarai székházban.
A Győri Audi ETO KC két szélsője, Fodor Csenge és Győri-Lukács Viktória voltak a Győr+ Rádió reggeli műsorának vendégei szerdán.
A győri Baross László negyvenkét évvel ezelőtt szeretett bele a testépítésbe, és azóta is ez a sport tölti ki élete nagy részét. Amikor elkezdte az edzéseket, még az erre szakosodott termekből is nagyon kevés volt a városban, így épített magának egy sajátot.
Szórády József és kutyája hosszú évek óta élnek felhőtlen boldogságban. Roxy élete azonban nem volt mindig ilyen vidám, a Győri Állatmenhelyen élt, amikor három évesen József rátalált. A kalandok viszont szinte azonnal elkezdődtek, ma már nem csak a környék erdejeit, de a Győri Nemzeti Színház színpadát is megjárta a négylábú.
Különleges előadás helyszíne lesz október 13-án a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély. Pénteken 18 órakor A kis herceg című klasszikus kisregény zenés feldolgozását láthatják az érdeklődők.