Így ünnepeljük a bor történelmét Győrben – Galéria
Párhuzamosan két ünnepség is zajlik Győrben a hétvégén - a hagyományoknak megfelelően a Bortörténelmi napok zárják a nyarat a belvárosban.
Párhuzamosan két ünnepség is zajlik Győrben a hétvégén - a hagyományoknak megfelelően a Bortörténelmi napok zárják a nyarat a belvárosban.
Országszerte augusztus 26-án pénteken rendezték az Állatkertek Éjszakáját. A győri Xantus János Állatkert ez alkalomból hosszabbított nyitvatartással várta a látogatókat.
Győrben tartották meg a Nyugdíjas Dalosok és Nótakedvelők 21. országos találkozóját. A rendezvény házigazdája már évek óta a Győr- Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Egyesület, az eseményre idén a 29 versenyző mellett közel 150 szépkorú érkezett. Az amatőr énekesek két kategóriában állhattak színpadra és profi zsűri előtt csillogtathatták meg tehetségüket.
Első alkalommal rendezik meg az ÚjRADÓ Fesztivált. A rendezvény a győri Spartacus csónakház és környezetének fejlesztéséhez kapcsolódik. A péntek délutántól egészen szombat estig zajló sorozat egy szemléletformáló rendezvény, összművészeti és vízi programokkal.
A magyar dinnye szezonjának lassan vége, magyar málnát szinte alig lehet kapni, közben a szilva és a szőlő viszont jól pörög a piacon. Erről számolt be a Győr+ Médiának Híradónk egyik állandó szakértője. Kissné Adrienn kiemelte, jóval rövidebb volt a dinnyeszezon a szokásosnál, hazai termesztésű málnát pedig az aszály miatt szinte alig lehetett kapni a csarnokban. Közben viszont jól pörög a szőlő és a szilva. A nyári szezonnak lassan vége, a kereskedők pedig annak ellenére, hogy végig magasak voltak az árak, nem panaszkodnak a forgalomra.
Kezdetét vették a Győri Bortörténelmi Napok, amely eseményen a Dunakapu és a Széchenyi téren Magyarország vezető borászai és meghatározó borvidékei várják a borkedvelő győrieket. A négynapos rendezvényt az Európai Borlovagrend győri legátusának felvonulásával nyitották meg. A gasztronómiai élmények mellett könnyűzenei koncerteket is hallgathatnak az érdeklődők.
Gőzerővel készül az új tanévre a Krúdy Gyula Vendéglátóipari Technikum. Az iskolában a nyár folyamán sem unatkoztak: volt gólyatábor, vízi vándortábor, de a munka sem maradhatott el: a diákok többsége szakmai gyakorlatot is teljesített a szünidőben. Négy frissen festett terem és két új interaktív tábla is várja a szeptember 1-jén visszatérő fiatalokat, már az utolsó simítások zajlanak a jövő heti iskolakezdés előtt, de a nyár sem telt eseménytelenül a technikumban.
Háromezerötszáz gólya kezdi meg szeptemberben tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen. Jövő hét szerdán kezdődik a Gólyatábor, amelyet az előző évek hagyományai szerint a campuson rendeznek, szeptember ötödikén délelőtt pedig megnyílik a 2022/23-as tanév.
Az év első félévben 10-20%-al drágultak a használt autók. Nyáron azonban nem növekedtek tovább az árak, annak ellenére, hogy drasztikusan emelkedtek a szállítási költségek, és egyre inkább beszűkül a használtautó-piac.