Híradó
P. Csapucha Adrienn 2023.06.21.

Három évtized a négy karika égisze alatt

Különleges, inspiratív helyszínen, a budapesti Millenárison ünnepelte 30 éves jubileumát az Audi Hungaria. A világ legnagyobb motorgyára közel 12 ezer munkatársával, mintegy 1,6 millió motort és 170 ezer autót gyárt évente, a fenntarthatóság jegyében. A szerdai ünnepségen a vezetőség mellett Szijjártó Péter méltatta a cég magyar gazdaságban betöltött szerepét, és kiemelte: hazánk készen áll arra, hogy még sokszor 30 évig folytatódhasson az együttműködés.

P. Csapucha Adrienn 2023.06.21.

Pillangókkal is szárnyalhatunk a Győrkőcfesztiválon

Csodálatos dzsungeli környezetben, könnyed hangulatban, az elvarázsolt Bartók teremben tartotta a 16. Győrkőcfesztivál sajtótájékoztatóját a Vaskakas Bábszínház. A résztvevőket Kocsis Rozi mellett dr. Dézsi Csaba András és dr. Pergel Elza is köszöntötte. Mint kiderült, az önkormányzat 65 millió forinttal támogatja a mesés zsongást, ahol 10 helyszínen 1000 program várja majd az ifjúságot.

Földvári Gabriella 2023.06.21.

Megnyílt a felújított Generációk Háza

A megújult Generációk Házát szerdán adták át ünnepélyes keretek között. Az épületet már birtokba is vették a táborozó gyerekek, és az ott dolgozók is méltó körülmények között munkálkodhatnak, szeptembertől pedig várják a visszatérő csoportokat.

Havassy Anna Katalin 2023.06.20.

Már bőven van hely hova vinni a sorsukra hagyott autókat

Régóta várt fejlesztésről számolt be dr. Dézsi Csaba András polgármester és a Városrendészet Győr vezetése június 20-án a Külső-Veszprémi út egyik hatalmas, még meglehetősen üres telephelyén: mostantól itt tudják ideiglenesen tárolni a város közigazgatási területén sorsára hagyott autókat.

Németh Boglárka 2023.06.20.

Szuperapukákat díjaztak Győrben

Családbarát városként Győrben nem csak az édesanyákra gondolnak, hiszen az apukák is megérdemlik, hogy elismerjük őket. Magyarországon 1994 óta június harmadik vasárnapján ünnepeljük az édesapákat, ez alkalomból pedig dr. Dézsi Csaba András, polgármester támogatásával, az önkormányzat, köztük dr. Laczkovits-Takács Tímea képviselő és a Győribaba portál közösen kereste Győr szuperapuit.

Földvári Gabriella 2023.06.20.

Tizenhárom új elektromos busz szolgálja Győr közlekedését

Tizenhárom BYD K9UD típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszt adtak át kedden a győri tömegközlekedésnek. A Zöld Busz Program keretében a nettó 2,1 milliárd forint értékű fejlesztésnek köszönhetően a helyi járműállomány 14,3 százaléka megújul és jelentősen csökken a város levegőjét terhelő károsanyag-kibocsátás.

Szöveg és fotó: Németh Boglárka 2023.06.20.

Felavatták az ügyészség új épületét

Átadták a Győri Járási Ügyészség új épületét a Szent István úton. Kedd délelőtt dr. Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze nyújtotta át jelképesen a kulcsot dr. Takács Péter vármegyei főügyésznek. Az épület egy bankfióké volt, 2017-ben újították fel, így energetikailag teljesen korszerű.

Szöveg és fotó: Pécskai István 2023.06.20.

Díjazták a Mosoni-Duna torkolati műtárgy főtervezőjét és főmérnökét

2022 júniusában adták át a Mosoni-Duna torkolati műtárgyat, amely megszünteti a folyó kedvezőtlen, leszívó hatását, javítja Győr és a térségének talajvízszintjeit. Ki tudja elégíteni a természetvédelmi és ökológiai vízigényeket, biztosítja a hajózást a folyó alsó szakaszán. Emellett esztétikusabbá teszi a győri városképet, valamint bizonyos esetekben csökkentheti az árvízszinteket. A gigantikus beruházás főtervezőjét és főmérnökét jelentős szakmai elismeréssel díjazták.