A remény gyertyája
Vasárnap este ünnepélyes keretek között meggyújtották a Széchenyi téren álló óriás adventi koszorú második gyertyáját. A hideg idő, a hóesés ellenére sokan voltak kíváncsiak a meghitt eseményre.
Vasárnap este ünnepélyes keretek között meggyújtották a Széchenyi téren álló óriás adventi koszorú második gyertyáját. A hideg idő, a hóesés ellenére sokan voltak kíváncsiak a meghitt eseményre.
Sok éve hagyomány a Borsodi Műhelyben, hogy Mikulás nap környékén véradást szerveznek a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron megyei szervezetével és az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen.
Meglepetés ajándékot kapott a Gárdonyi Géza Általános Iskola. Az idén 100 éves intézmény néhány nappal ezelőtt 100 fát ültetett a jubileum tiszteletére, ezúttal pedig több, mint 100 darab bagolyfigurát kaptak az iskola egykori diákjától, Horváth Ferenctől. Feri bácsi 20 év alatt komoly bagoly gyűjteményt halmozott fel, ám most szívesen válik meg figuráitól. A kisebb-nagyobb baglyok egy részét a Gárdonyinak, másik részét pedig a Bagolyvár gyermekotthonnak ajánlotta fel a gyűjtő, aki a diákoknak kis előadást is tartott arról, miért érdemes bármit is gyűjteni.
Fegyvernemi napot tartottak december 3-án a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában, védőszentjük, Szent Borbála ünnepén. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, volt ünnepélyes ezredsorakozó, tüzéravatás, elismerések átadása is.
Nem csak a helyi fejlesztések fontosak, de a jóléti kormányzati intézkedések is, amik szinte minden embert érintenek Magyarországon. Ezt mondta a Győr+-nak Kara Ákos országgyűlési képviselő. A politikus kiemelte, a nyugdíjprémiumot már ki is fizették, februárban érkezik a teljes összegű 13. havi nyugdíj, a családi adó visszatérítés csaknem 2 millió szülőt érint, januártól pedig a 25 év alatti fiataloknak nem kell jövedelemadót fizetniük. Kara Ákos hangsúlyozta, a Covid-járvány sújtotta magyar emberekre ráférnek a pozitív intézkedések.
Eddig még soha, vagy csak ritkán látható Tóvári grafikákból nyílt kiállítás a Borsos Házban. A Munkácsy-díjas festőművész kedvenc témái közül válogattak az időszaki tárlatra.
Elkészült a Szigethy Attila út, Kodály Zoltán utca és Ifjúság körút közötti szakaszának teljes körű felújítása. A több mint 100 millió forintból megvalósult fejlesztést egy ideje már birtokba vették a közlekedők, de hivatalosan csak pénteken adták át. Az érintett szakaszon újjáépítették a szegélyeket, kicserélték az aszfaltot, új víznyelőket építettek be és az útburkolati jeleket is felfestették.
Csütörtök délután az Olimpiai Sportparkban felavatták Sillai László világbajnok birkózó emléktábláját. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lőrincz Tamás, Tokió olimpiai bajnoka, akit éppen ma választott meg a nemzetközi szövetség a 77 kilósok között a legjobb kötöttfogású birkózónak.