Egy hét múlva nyitott piacok napja
Összefogtak az ország nagy piacterei és vásárcsarnokai, hogy visszacsalogassák az évtizedek óta el-elmaradozó vásárlókat. 14 nagy hazai piac és csarnok működnek együtt, köztük a győri Vásárcsarnok is.
Összefogtak az ország nagy piacterei és vásárcsarnokai, hogy visszacsalogassák az évtizedek óta el-elmaradozó vásárlókat. 14 nagy hazai piac és csarnok működnek együtt, köztük a győri Vásárcsarnok is.
Első alkalommal ülésezett Győr-Moson-Sopron Vármegye Közgyűlése a Mosoni-Duna partján megépült rendezvényközpontjában.
Jogtudatosan címmel középiskolásoknak indított felkészítő programot az Széchenyi István Egyetem jogi kara.
Barátságos, családbarát környezetben fogadja a győrieket péntektől a Győr-Szol az új ügyfélszolgálati irodájában, az ETO Park első emeletén, a „szolgáltató negyedben”. Itt minden olyan ügyet elintézhetünk, amelyet a cég másik két ügyfélszolgálati központjában is.
Három napig mi leszünk a hal fővárosa is, péntektől vasárnapig a Radó-szigeten rendezik meg a III. Győri Halnapokat. Erről az esemény főszervezője beszélt a Győr Plusznak
Horváth Krisztián 1999 óta a Győri Balett társulatát erősíti, idén nyáron pedig már a halhatatlanok táborába is bekerült.
Háznyitogató rendezvényt tart szeptember 16-án, szombaton a Generációk Háza. A többek között Európai Uniós forrásból felújított épület új pompájában várja majd 45 programmal az érdeklődőket.
Petőfi Sándor és Arany János barátságának állít emléket a Győri Nemzeti Színház új darabja, a Tűzön vízen át.