Termelői piacot tartanak a Virágpiacon
Az idei év első termelői piacát március 21-én, csütörtökön tartják a Virágpiacon. Ettől a dátumtól számítva, minden csütörtökön várják itt a termelők a vásárlókat reggel 8 órától délután 14 óráig.
Az idei év első termelői piacát március 21-én, csütörtökön tartják a Virágpiacon. Ettől a dátumtól számítva, minden csütörtökön várják itt a termelők a vásárlókat reggel 8 órától délután 14 óráig.
Stipsits Ibolya Fotóművész könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitója volt szerdán este a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán. Az intézmény nagyterme csordultig megtelt érdeklődőkkel, a kiállított fotók előtt hosszan és sokat beszélgettek a látogatók.
Szerdán délután Gyirmóton folytatódott a „Beszélgess a polgármesterrel!” sorozat. Dr. Dézsi Csaba András húsvéti készülődés közben találta a klub tagjait, akik kopogtatót és díszeket, nyuszit és tavasztündért készítettek. A városvezetőt elkísérte Szabó Jenő, a körzet képviselője is.
Díjat kaptak a legügyesebb matekosok Győrben. Több mint hatvan diák vehette át jól megérdemelt jutalmát a napokban a Hild József Építőipari Technikumban.
A Vérrel Könnyező Szűzanya búcsúünnepét tartották a hétvégén Győrben, a 327 évvel ezelőtt történt könnyezés emléke ma is egybegyűjti az embereket az egyházmegye központjában.
Két évvel ezelőtt indította el a Magyar Művészeti Akadémia a regionális munkacsoportjait, szám szerint hetet az országban annak érdekében, hogy támogassák az alkotókat, a fiatal tehetségeket, népszerűsítsék a hazai kultúra követeinek kiemelkedő teljesítményét. Cél egyúttal az is, hogy programjaik, támogatásaik által azok a művészek is fókuszba kerüljenek, akik nem a nyilvánosság előtt, sokkal inkább műhelyeik rejtekében maradandót alkotnak a mindennapokban. A győri munkacsoport a megalakulás óta jelentős eredményeket könyvelhetett el, és a 2024-es esztendő is izgalmasnak ígérkezik.
A VOSZ, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr –Moson-Sopron vármegyei szervezete szerda délelőtt tartotta éves beszámoló gyűlését és vállalkozói fórumát Győrben.
Olimpiai bajnokok látogattak a Mathias Corvinus Collegium győri képzési központjába. Kőbán Rita a kajak, és Nagy Tímea a vívás királynője egy jó hangulatú, telt házas rendezvényen beszéltek életútjukról, sportolói karrierjükről, magánéletükről.
A Generációk Művelődési Háza idén újból meghirdette a város középiskolás fiataljai számára az Új Kisfaludy Nap Összművészeti Fesztivált. Április 26-án újra bizonyíthatják tehetségüket a győri középiskolások nyolc kategóriában: népzene, klasszikus zene, könnyűzene, vers- és prózamondás, vers- és prózaírás, képzőművészet, fotó, egyéb művészet (egyéb előadó-művészet és rövidfilm).
Fiatal úszólegenda, nyolcszoros világbajnok Bukor Ádám. Érdemeiről, betegségéről és céljairól beszél a Spíler következő epizódjában.