Nyúlból csak csokit, vagy plüssöt
Az utóbbi években megugrott a törpenyúl-tenyésztők száma. A húsvéti időszakban nagyon sok kisállat kerül a családokhoz, de nem mindenki készül fel az új jövevény érkezésére, pedig évekre szóló elköteleződést jelent.
Az utóbbi években megugrott a törpenyúl-tenyésztők száma. A húsvéti időszakban nagyon sok kisállat kerül a családokhoz, de nem mindenki készül fel az új jövevény érkezésére, pedig évekre szóló elköteleződést jelent.
Az önkormányzat számára fontos, hogy folyamatosan segítse és támogassa a Győrben, hátrányos helyzetben élőket, illetve az érintettek társadalmi integrációját. Ezért is jött létre a szociális területet felügyelő alpolgármester kezdeményezésére a Fogyatékosügyi Kerekasztal, amely kedden tartotta első ülését.
A Győri Gyepmesteri Telep zászlajára tűzte, hogy az országban egyedülálló módon nem vállalják a hozzájuk kerülő állatok altatását. A kutyák örökbe fogadását segítő szocializációt egy országos programmal is segítik.
A gazdasági kihívások nagy terheket róttak a 2023-as pénzügyi évre a négykarikás vállalat életében, ám hiába a nehézségek, az Audi Hungaria az elmúlt esztendőben is lenyűgözően teljesített, és maradt megállíthatatlanul a magyar gazdaság kiemelt szereplője. Ezt igazolják a számok, az elkönyvelt sikerek: a társaság tavaly több mint 9 milliárd euró árbevételt ért el, és összesen 343 millió euró értékű beruházást hajtott végre. A további részleteket a cég vezetése kedden, megszokott találkozási helyszínükön, a Pipacs rendezvényközpontban ismertette a sajtó képviselőivel.
A hajmeresztő mutatvány azonban meghiúsult, köszönhetően a Városrendészet Győr éber munkatársainak, akiknek az ittas férfi már korábban is feltűnt a járőrözés során. Ismét jókor voltak jó helyen, s határozott intézkedésüknek köszönhetően nem véglegesen kötötték el a kétkerekűt.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást.
Az MCC Budapest Summit oktatásról szóló nemzetközi konferenciájának győri vendége volt Mikolaj Slawkowski-Rode, a University of Warsaw adjunktusa; a University of Oxford tudományos munkatársa, aki a tankönyveken túli oktatásba, valamint az irodalom mindennapi életet betöltő szerepébe vezette be az érdeklődőket.
A gamingé és az e-sporté lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen március 23-án, ahol a hazai gamerek legnagyobb rendezvénye, a PlayIT Széchenyi Game Fest kap helyet. Az országos eseményen többek között drónok, szimulátorok, izgalmas versenyek és ismert influenszerek várják az érdeklődőket.
Évértékelő igazgatósági tiszti értekezletet tartott március 18-án Győrben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Közel öt és fél ezren jelentkeztek idén első helyen a Széchenyi István Egyetemre, majdnem annyian, mint a rekordszámokat hozó tavalyi évben.